A Concerto Budapest változatos koncertkínálattal jelentkezik az év első hónapjában is. Többek közt Szereti Ön Schubertet? címmel új sorozatot indítanak a Művészetek Palotájában.
A Concerto Budapest változatos koncertkínálattal jelentkezik az év első hónapjában is. Többek közt Szereti Ön Schubertet? címmel új sorozatot indítanak a Művészetek Palotájában.
Bolero! címmel tartottak tánckoncertet a Szolnoki Szimfonikus Zenekar összművészeti produkciójaként szombaton Szolnokon. Az esten mintegy háromszáz zenész, énekes és táncos lépett a közönség elé.
A Hammerworld információi szerint idén összeáll a klasszikus Pokolgép, azaz Kukovecz Gábor gitáros, Kalapács József énekes, Nagyfi László gitáros, Tarcza László dobos és Pazdera György basszusgitáros.
Január 5-én, a Berlini Filharmónia 2400 fős nagytermében adja háromhetes európai koncertturnéjának záróhangversenyét a világhírű magyar zenekar.
Szombat hajnalban a Petőfi-híd alól eltűnik Budapest egyik legfontosabb koncerthelyszíne, mely idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. -írja a hvg.
Ezzel a címmel adnak emlékkoncertet Cseh Tamás pályatársai az énekes, dalszerző születésének évfordulóján, január 22-én, a Kolibri Színházban.
Csúszik az énekes karmesteri bemutatkozása a valenciai operaházban, mivel a kikötőváros ultramodern épületét be kellett zárni a karácsonyi viharok okozta károk miatt.
Az amerikai énekesnő a múlt héten fejezte be turnéját Brooklynban. Ő végzett a tavalyi koncert toplista második helyén. 2013 legjobban jövedelmező turnéját a Bon Jovi amerikai rockegyüttes tartotta.
Január 18-án vezényli első koncertjét szülővárosában a milánói operaház december elején választott új főzeneigazgatója. A műsoron Jean Sibelius művei szerepelnek, valamint Anton Bruckner hatodik szimfóniája.
Szombat este, Atlanta, Egyesült Államok. Drunk In Love című dalukra ropja Beyoncé és Jay Z a Reign nightclubban – szóltak a híradások.
Mentális betegségekkel küzdő klasszikus zenészekből álló együttes ad újévi koncertet az amerikai Vermont állam legnagyobb városában.
Mentális betegségekkel küzdő klasszikus zenészekből álló együttes ad újévi koncertet az amerikai Vermont állam legnagyobb városában.