Fergeteges bulira készül a nemzetközi csapat május 16-án.
Fergeteges bulira készül a nemzetközi csapat május 16-án.
Mintegy kétszáz év magyar zenéjéből válogat Vashegyi György május 24-én, a Nemzeti Filharmonikusok Pesti Vigadóban tartandó hangversenyén, amelyen Rohmann Ditta gordonkázik.
Ugyan nem bárdok, de walesiek: május 30-án ad koncertet a 9Bach nevű formáció.
Május 12-én, szombaton interaktív koncerttel várja a gyerekeket a MOM Kultba a Cimbora együttes.
Több mint 24 eseményen közel 300 művész lép fel az idei Zsidó Művészeti Napokon (ZsiMü), mely május 28-án startol.
Rohmann Ditta csellóművész közreműködésével ad hangversenyt a Nemzeti Filharmonikusok május 24-én a Pesti Vigadóban. A zenekart Vashegyi György dirigálja. Megnyerheted a koncertre szóló 2 darab páros belépő egyikét, ha velünk játszol!
Háromnapos fesztivállal ünnepli kettős évfordulóját a Gőz László által alapított nemzetközi koncerthelyszín, a Budapest Music Center. Kortárs, klasszikus és jazz május 4. és 6. között!
Három hegedűverseny, három fiatal és rendkívül tehetséges hegedűs előadásában - a hegedű mestereként is okkal számon tartott Keller András vezényletével - ezzel várja a közönséget a Concerto Budapest.
Devich Jánosra emlékeznek növendékei április 23-án a Pesti Vigadóban.
A szervezők közzétették a legnagyobb színpadok ütemtervét.
A Focusyear Band 18 stílszerűen április 18-án ad koncertet az Opus Jazz Clubban.
Április 14-én 18:00-kor folytatódik a Classicus Quartet koncertsorozata a Budapest Music Center koncerttermében: ezúttal a C hang áll a reflektorfénybe.