A hagyományos zenei csemege, az Amadinda-Presser óévbúcsúztató-újév köszöntő szuperkoncert most egymás után kétszer is hallható lesz.
A hagyományos zenei csemege, az Amadinda-Presser óévbúcsúztató-újév köszöntő szuperkoncert most egymás után kétszer is hallható lesz.
Három különleges hangversennyel várja kedves nézőit a Pesti Vigadó decemberben és januárban.
Új CD-vel rukkolt elő a Budapest Bár, 2 db.-ot ráadásul most ki is sorsolunk kvízkérdésünk helyes megfejtői között!
Dj Bootsie új EP-vel jelentkezik, amelyet dec. 27-én mutat be a Trafóban. Elektroakusztikus felállás és VJ Kemuri vetítése teszi különlegessé a koncertet, melyre most páros belépőt is nyerhetsz!
Bartók Béláról vallja ezt a világhírű görög muzsikus, aki szerint nem véletlen, hogy ez a kis európai ország ennyi kiváló zongoristát, hegedűművészt, és remek zeneszerzőt adott a világnak.
Koncertsorozatot indítottak az aquincumi HÉV-megálló közelében található Baltazár Házban. A november 24-én 19 órakor kezdődő koncertnek különleges vendége lesz.
November 26-án monstre színházi elemekben bővelkedő ünnepi játékra készül az Arénában a 25 éves zenekar.
Ráadásul a 20-as évek füstös világa elevenedik meg azok számára, akik részt vesznek a páratlan utazáson.
Ismét itt a Halloween, ebből az alkalomból fergeteges bulira készül a Bohemian Betyars. Halálbiztos, hogy október 31-én az Akváriumban mindenki táncolni fog!
Egy éves országjárás után november 5-én a Kongresszusi Központba érkezik Presser Gábor és Rúzsa Magdi Angyal mellettem c. koncertsorozata.
Ilyen volt az idei év egyik legjobb albumát jegyző énekesnő Berlinben.
A Sárik Péter Trió bátor anyaggal állt elő: Beethovent ötvözték a jazzel. A díjakról, az új lemezről és a régi lánglelkű mesterekről is beszélgettünk a zongoristával.