Weiner Sennyey Tibor PIHIK című 2015-ben a könyvesboltokba kerülő verseskötetét nem hagyományos könyvbemutatón és verskoncerten mutatták be december 17-én, a MÜSZI-ben.
Weiner Sennyey Tibor PIHIK című 2015-ben a könyvesboltokba kerülő verseskötetét nem hagyományos könyvbemutatón és verskoncerten mutatták be december 17-én, a MÜSZI-ben.
Dupla Bits-koncerttel, filmvetítéssel, a ’60-as-'70-es évek beatslágereivel búcsúztathatjuk el az esztendőt. The Beatles Szilveszter készül a Muzikumban!
Megérkeztek a Sziget Fesztiválköztársaság első 2015-ös zenei hírei. Augusztus 10-17. között fellép a Florence and the Machine, alt-J, a Blasterjaxx, José Gonzalez, a The Subways és a Babylon Circus.
Szabadkai koncerttel kezdi el ma este február végéig tartó koncertkörútját a 40 éves hegedűvirtuóz. A bő két hónapban számos helyszínt látogat végig.
Kétfelvonásos előadással köszönti az új esztendőt az MTVA és a Hagyományok Háza, felelevenítve a magyarság évet fordító hagyományait.
Záróeseményéhez érkezik a Fonó Budai Zeneház sorozata, az Utolsó Óra. December 20-án 7 órától az Erdélyi Zenészek Karácsonyi Klubja Szászcsávási Bállal várja az érdeklődőket.
Lajkó Félix, a Vajdaság Paganinije, a tehetséges csodagyerek 1974. december 17-én született. 40. születésnapját koncertmaratonnal és két új lemezzel ünnepli.
Karácsonytól Szilveszterig „áll a bál” a Fonóban. A két ünnep között hagyományosan minifesztivált rendeznek a házban és szabadon válogatnak az év legjobbjaiból.
Ha karácsony, akkor Diótörő! Ezúttal azonban kicsit másként. A Modern Art Orchestra előadásában Duke Ellington és Billy Strayhorn Diótörő-feldolgozása egészen új fényben ragyogja be az ünnepet.
Örményország elsőszámú ethno-rock formációja, mely egy ideje budapesti székhellyel rendelkezik, pár éves szünet után új felállással és új hangzással tér vissza December 28-án a Trafó színpadán csatlakozik hozzájuk Palya Bea és Grencsó István.
Az általa kreált kitalált nyelveken éneklő Kiss Erzsi és zenekara új lemezén tőle szokatlan módon több magyar szövegű számot is előad. A Szabad a szív című anyag bemutatója december 21-én lesz a Budapest Jazz Clubban.
A Disney Csatorna Violetta sorozatának óriási sikere és a nagy népszerűségnek örvendő 2013/14-es nemzetközi Violetta In Concert koncertturné után az új 2015-ös Violetta Live nemzetközi koncertturné Budapestre is ellátogat 2015. augusztus 29-én 19:30 órakor.