A felfedezés az eddigi legprimitívebb embriókat tárta fel, melyek egyúttal a legidősebbek közé is tartoznak. A 150 millió éves leletek a T. rexhez hasonlatos ragadozótól, a Torvosaurustól származnak.
A felfedezés az eddigi legprimitívebb embriókat tárta fel, melyek egyúttal a legidősebbek közé is tartoznak. A 150 millió éves leletek a T. rexhez hasonlatos ragadozótól, a Torvosaurustól származnak.
Az ókori természettudós, Arkhimédész életét és munkáját bemutató kiállítás nyílt pénteken a római Capitoliumi Múzeumban, amelyen találmányainak rekonstrukciói is láthatók.
A 2009-es, 2011-es és 2012-es Tony-díjátadó gála és a 2009-es Emmy után újabb megtiszteltetésben részesült az Így jártam anyátokkal című sorozat Barney-ja.
Összefogtak a sztárok a kilátástalan helyzetbe került Humánus Alapítványi Általános Iskola megmentéséért. Mivel az állami támogatást megvonták tőlük, az intézményt bezárás fenyegeti.
341 ezer euróért (mintegy százmillió forintért) árvereztek el egy festményt, amely hajdan Greta Garbo hollywoodi színésznő lakását díszítette.
Korábban nem látott, az NDK összeomlása előtt nem sokkal készült fotókat közölt Adolf Hitler berlini bunkeréről a Bild című német lap pénteken. A képeket egy költözés során találta meg készítőjük.
Milyen a közhangulat ma Magyarországon? Fogalmazd meg képben, mit gondolsz arról, ami ma körbevesz, ami tönkretesz, vagy felemel! Indulj a 13. ARC pályázaton, és nyerj!
Egy második században készült famaszkot találtak a régészek Japánban. Az ásatások során bazsalikommaradványok is előkerültek, ami bizonyítéka lehet annak, hogy már az ókorban is folyt kereskedelem Japán és Kína között.
Kurucz György történész nemrég megjelent monográfiájában gróf Festetics Györgyöt nemcsak mint korát meghaladó, reformokat sürgető politikust, hanem a magánembert is bemutatja.
Harminc belga sörfőzde kínálja 140 féle termékét, köztük több különlegességet a negyedik Belga Sörfesztiválon péntektől vasárnapig a Vajdahunyadvárban.
Az Ótestamentum egy többszáz éves példányára találtak a Bolognai Egyetem könyvtárában. A lelet egyedülálló a világon: ez a Biblia első öt könyvének legrégebbi teljes változata.
Adócsalás miatt két és fél év szabadságvesztést kért a milánói ügyészség a világ egyik vezető divatmárkája mögött álló Domenico Dolcéra és Stefano Gabbanára.