Vesszük a palackosat, akkora a választék, hogy nem is tudjuk, hová nyúljunk. Nekünk természetes. A föld lakóinak nagy része, 2,3 milliárd ember viszont nem jut elengedő tiszta vízhez.
Vesszük a palackosat, akkora a választék, hogy nem is tudjuk, hová nyúljunk. Nekünk természetes. A föld lakóinak nagy része, 2,3 milliárd ember viszont nem jut elengedő tiszta vízhez.
A PETA nem kevesebbet állít, mint hogy az Animal Planet Mike Tyson vezette új műsorában a galambok szenvednek, és bántalmazás áldozatai lesznek.
Hollywood és Bollywood összefogott a filmkalózok ellen: az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) és hét indiai filmvállalat bejelentette, hogy egyesítik erőiket a világ egyik legnagyobb filmpiacán garázdálkodó hamisítókkal szemben.
Kulturális és sportrendezvények megtartására is alkalmas tornateremmé alakították át Keszthelyen a város egykori moziját, amely ezentúl a Mozgás Háza nevet viseli.
Száztíz éve, 1900. március 23-án született Frankfurtban Erich Fromm német származású amerikai pszichoanalitikus és társadalomfilozófus, a Szeretet művészete című könyv szerzője.
Elhunyt Bilek István nemzetközi sakknagymester, mesteredző.
Több millióan érzik magukat túl kövérnek vagy csúnyának ahhoz, hogy a valódi fényképüket töltsék fel a Facebookra, így sokan inkább háziállatuk, vagy jóképű barátjuk képét teszik közzé a saját nevük alatt.
Nem mondhatni, hogy nem divat a bio. Ennek jelei ránk köszönnek a nagyáruházakban, ezzel nyúz a szomszéd lány, rendelhetünk bioebédet, bújhatunk biopamutba, kenjük magunkra, a húú de organikus krémeket.
XVI. Benedek pápa "szégyent és lelkiismeret-furdalást érezve" bocsánatot kért az ír katolikus egyházban történt gyerekmolesztálások miatt.
Cserbenhagyásos gázolás áldozata lett egy 65 éves magyar síelő Salzburgban
A CBS egyik hatalmas kivetítőjéről gigantikus marihuánalevelek mosolyognak New Yorkra.
Három országot érintve, a Monarchia magyar vasútvonalán halad át a Kárpátalja Expressz.