Idén télen tervezik felbocsátani a Hajabusza-2 aszteroidavadász japán szondát, amelyet szeptember végén szállítanak a kilövés helyszínére a végső előkészületekre.
Idén télen tervezik felbocsátani a Hajabusza-2 aszteroidavadász japán szondát, amelyet szeptember végén szállítanak a kilövés helyszínére a végső előkészületekre.
Először fedeztek fel Neander-völgyi embernek tulajdonított sziklavéseteket. Gibraltár egyik barlangjában legalább 39 ezer éves, kereszt alakú rovátkákra bukkant egy nemzetközi kutatócsoport.
Három évtized alatt számos iskolát, óvodát és lakást épített fel a francia főváros külvárosaiban egy önmagát építésznek kiadó férfi. A 60 éves Philippe Leblanc-t hétfőn két év felfüggesztett börtönre ítélték csalásért és okirat-hamisításért.
Öt kiemelt jelentőségű budapesti műemléket mutat be a közelmúlt fotópályázatának díjnyertes képeiből rendezett kiállítás, amely hétfőtől látható a Pesti Vigadóban.
Egy nemzetközi kutatócsoport szerint halott csillagokban is újraindulhat a magfúzió, és szupernóvaként robbanhatnak fel.
A feltételezettnél ezer évvel később készülhettek azok az ősi műalkotások, amelyeket Utah-állam egykori lakosai véstek a vöröses sziklafalba a Canyonlands Nemzeti Park területén.
Összeomlás fenyegeti Afganisztán építészeti csodáinak egyikét, a 800 éves, 65 méter magas jami minaretet az elmúlt évszázadok áradásai és a felújítások elmaradása miatt - figyelmeztettek a helyi hatóságok.
Múzeumba kerül a Petra Diamonds egyik dél-afrikai bányájában talált kék gyémánt, amely értékes információkkal szolgálhat arról, milyen folyamatok zajlottak le a Földön a drágakő keletkezése idején.
Elhunyt Werner Franz, az 1937-ben kigyulladt Hindenburg német léghajó katasztrófájának utolsó túlélője.
A napokban került földközelbe a tavasszal felfedezett Jacques-üstökös, amely igazi különlegesség, hiszen 12 ezer évente közelíti csak meg annyira a Földet, hogy látható legyen.
Az első magyarországi kacsafutamot a budai felső rakparton, a Margit híd és a Batthyányi tér közötti szakaszon rendezik meg. A jótékonysági eseményt az UNICEF-et támogatja.
Először sikerült a Napból eredő semleges részecskéket, a rejtélyes neutrínókat észlelnie egy nemzetközi kutatócsoportnak, amely a Nap magjában lejátszódó termonukleáris folyamatokat térképezte fel.