Kultúrpart


A kulturális intézményekben decemberben kerülhet sor az első elbocsátásokra

A kulturális intézményekben decemberben kerülhet sor az első elbocsátásokra

2010. 10. 20. | Kultúrpart

Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi tárcavezető kedden Nagyszebenben bejelentette: a minisztérium hatáskörébe tartozó intézményekben 630 állást építenek le, az első elbocsátásokra valószínűleg decemberben kerül sor.
Kelemen Hunor sajtótájékoztatóján bejelentette: már szinte elkészült a kulturális intézmények átszervezésére vonatkozó kormányhatározat-tervezet, és ha minden jóváhagyást megkapnak, már ezen a héten, de legkésőbb jövő héten előterjesztik azt a kormányülésen.

 
 „Átszervezik a minisztérium alárendeltségébe tartozó művelődési intézményeket is. 630 állásról, vagyis 11,8-12 százalékos leépítésről van szó a központi struktúráknál, az Országos Könyvtárnál, színházaknál és múzeumoknál” – jelentette be Kelemen Hunor.
A kulturális miniszter szerint az elbocsátásokkal nem érnek el „óriási” kiadáscsökkentéseket, de találkozott a művelődési intézmények vezetőivel, és megoldásokat kerestek arra nézve, hogy az intézmények tevékenysége ne kerüljön veszélybe.
„Tárgyaltam a múzeum- és színházigazgatókkal, és megpróbáltuk csökkenteni a kiadásokat. Ebben az esetben nem óriási kiadáscsökkentésekről van szó, de azt sem mondhatjuk, hogy mi, a kultúrától nem csökkentjük a költségeket. Ez szolidaritási ügy. Az első elbocsátásokra valószínűleg decemberben kerül sor, de főként 2011. január elsejétől lesznek leépítések, mert a 2011-es költségvetésről van szó” – magyarázta Kelemen Hunor.
Mint mondta, a 630 állás leépítésével „két millió lejnél kevéssel több” összeget takarítanak meg.
Arra a kérdésre, miszerint ilyen körülmények között megalapozottak-e az elbocsátások, Kelemen Hunor azt válaszolta, az elbocsátások „megoldhatók”, akkor is, ha „kedve szerint” nem indokoltak.
„Kedvem szerint nem indokoltak az elbocsátások, de itt a kormányon belüli szolidaritásról van szó, az igazgatók pedig azt mondták, megoldhatók a leépítések” – mondta Kelemen Hunor.
A kulturális és örökségvédelmi tárcavezető elmondta: a minisztériumon belül nem kerül sor leépítésekre, a szerkezeti felépítés ugyanis 151 állást ír elő, és náluk 119 alkalmazott dolgozik.
Ugyanakkor a miniszter elmondta, az átszervezésekre vonatkozó kormányhatározat alapján a Művelődési Minisztérium átveszi a konstancai Oleg Danovski Színházat, ahol nem kerül sor további elbocsátásokra, a több mint 200 állást ugyanis „drasztikus módon” 141-re csökkentették

Forrás: MTI
tovább
süti beállítások módosítása