A JCDecaux ikonikus irodalmi pályázata idén is visszatér, hogy lehetőséget teremtsen a tehetséges íróknak arra, hogy alkotásukat az ország legforgalmasabb busz- és villamosmegállóiban olvashassa a közönség.
A JCDecaux ikonikus irodalmi pályázata idén is visszatér, hogy lehetőséget teremtsen a tehetséges íróknak arra, hogy alkotásukat az ország legforgalmasabb busz- és villamosmegállóiban olvashassa a közönség.
Üzbegisztánban 1999 óta tartanak fogva egy újságírót államellenes bűncselekmény koholt vádjával. Péterfy Gergellyel az emberi jogokról beszélgettünk egy új kötet kapcsán.
Április 21 és 24 között Budapesten találkozhatunk a világ legrangosabb íróival és költőivel, és persze a könyvek sem hiányozhatnak a nemzetközi fesztiválról, amelynek díszvendége Szlovákia.
Fullajtár Andrea, és Bálint András is tagjai a zsűrinek, Vitray Tamás pedig moderálni fog. De nem lesz könnyű dolguk, mert 2015-ben elképesztően erős volt a magyar irodalmi mezőny. Viszont a közönség is szavazhat!
Az Amnesty International Magyarország idén 25 éves. A civil szervezet május 29-én az AnKERTben ünnepli meg, hogy már itthon is negyed évszázada harcolnak az emberi jogokért.
80. születésnapja alkalmából köszöntik barátai Csányi Vilmos írót és kutatót, a "kutyák legjobb ismerőjét" május 18-án 19 órától. A tavaszi estén rendhagyó gálaesttel várja vendégeit a New York Művész Páholy.
A Nyugati téren uralkodó balkáni állapotok felszámolása érdekében a Libri-cégcsoport kezdeményezésére civilek, művészek, a terézvárosi önkormányzat és a Libri-cégcsoport önkéntesei május 17-én közös nagytakarítást tartanak.
A Libri Aranykönyv szavazáson magyar és külföldi könyvekre voksolhatunk egészen március 25-ig. Vajon mely könyvek kerülnek be a TOP 50-be, és melyik könyv nyeri az Aranykönyv díjat?
Először jelent meg magyarul Senko Karuza horvát író könyve, a Szigetlakók, amelyben 65 rövid történet olvasható az adriai-tengeri Vis szigetén élő emberek mindennapjairól.