Olyan nemzetközi színházi fesztivált rendez a Kolibri Színház júniusban, ahol a mai gyerekek internetes kultúrája kerül középpontba.
Olyan nemzetközi színházi fesztivált rendez a Kolibri Színház júniusban, ahol a mai gyerekek internetes kultúrája kerül középpontba.
Ma van az Európa-nap. Követeljük hát vissza a Játék határok nélkült, mert az a frenetikus tévéműsor csuklóból megoldotta azt, amit az Eurovíziós Dalfesztivál még kínkeservvel sem tud elérni.
Első születésnapját ünnepelte a tavaly indult Magyar Filmadatbázis, a Mafab.hu. Megnéztük, mire volt elegendő egy év az IMDB magyar megfelelőjeként emlegetett portál életében.
Erdei Krisztina animált fotóinak többségén jókat lehet nevetni, ugyanakkor véresen komoly témákat választott a szociálisan érzékeny médiaművész.
Tegnap hajnali 7 és 9 óra között különös kísérlet zajlott egy Andrássy úti palotában.
Elektronikus rendszer lép életbe a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjában idén.
Egy játékoldalon kezdődött a kapcsolatuk, amely később furcsa fordulatot vett.
Úgy csináltuk, mint egy jó étterem. Nem indítottunk rögtön nagy megnyitó-ünnepséggel, nem hozattuk fel a pincéből a külön e célra vásárolt egy láda donperinyont, hanem szépen kivártunk.
Január 6-án, a Hagyományok Háza és az MTVA közös Újév-köszöntő koncertjén lépnek fel újra a gyerekek a Müpában. A Duna Televízió január közepén tűzi műsorára a koncertet.
Pénteken véget ért a Fölszállott a páva gyermekkiadása, ahonnan minden produkció nyereménnyel térhetett haza. Szomorúság nem, csak örömkönnyek voltak az adás fináléjában. Ahogy Novák Péter is elmondta az eredményhirdetés előtt „Ez nem egy verseny, hanem egy játék!”.
A végéhez közeledik a Fölszállott a páva gyermek kiadása. Péntek este 19.35-kor a Dunán állnak színpadra a döntősök, akik Sebő Ferencnek köszönhetően nem 10-en, hanem 11-en lesznek.
Kovács Norbert „Cimbi” felkészítő tanári szerepet vállalt a gyerekeknek szóló népzenei tehetségkutatóban. A Páva titkairól szóló beszélgetésünk második részét hallhatjátok.