Harangozó Teri a magyar tánczenei univerzum egyik nagy talánya, a kor irodista istennője is lehetett volna a fizimiskája alapján, de ő mégis énekesnő akart lenni. Naná, elvégre kiváló színpadi előadó volt és remek hangú előadó. Valahogy sosem sikerült kitörnie a másodvonalból, pedig a Mindenkinek van egy álma ahogy mondani szokták, a korszak nagy slágere volt. Most a Lánynak születtem című vallomását hallgathatjuk meg.
P.Mobil Menj tovább című szerzeményének részletét láthatják kedves nézőink - mondhatnánk így, cintulásan. Talán a legjobb Mobil-felállás (Vikidál, Cserháti, Samu, Lóri, Bajnok, Mareczki), ha nem hangzana ez most hülyén, Tunyogi Péter halála után két nappal. Persze, a "tunyós" felállás is fantasztikus volt, a zenekar második aranykora idején (1979-1985) Tunyó volt a frontember. Mivel a Zöld, a Bíbor Radicsnak és Samukának szólt, Tunyótól búcsúzzanak egykori zenésztársaia Menj tovább című örökzölddel.
Az operett korszakban nagybőgőbe ugrottak a bonvivánok, a rock and roll partyk idején a flippergépekbe másztak be a jampik és jampipik. Legalább is ez derül ki a rockabillys Hungária egyik első klipjében, melyben minden olyan csillogó-villogó, mintha nem is a szociálmus kellős közepén készült volna a szám, pedig: 1980-at írtak.
Jó, hogy vége a hetvenes éveknek, és nem jön újra el - jut eszünkbe így majdnem kispálosan fogalmazva, amikor megnézzük Heilig Gábor és kisegyüttesének táncdalfesztivált idéző számát. Mégis, azt kell mondanunk, hogy okulásképpen hallgasson ön is csokornyakkendős rockot a Geminivel.
Koncz Zsuzsa szerelemet vall, és ezt angolul teszi. Talán mert szemérmes, talán mert neki is jól áll az angol nyelv. És hogy jól állt-e neki az eastern country, azt pedig döntse el a kedves néző.
Ha azt mondjuk Spint együttes, a legtöbben a Postakocsi című ügyes kis country számot említik, pedig Komár Laci és zenekara a hetvenes évek második felében kipróbálta mocskos rock and rollt is. Hová-hová, pajtás? - teszi fel a nem túl barátságos kérdést Laci.
Volt idő, amikor minden második kocsmában élő blues szólt, azok voltak ám a nagy idők, a boldog kilencvenes évek elejéről beszélünk, amikor Takáts Tamás piszkos blues zenekara söpörte le magáról az út porát, és mutatta meg: a blues nemcsak a szomorú lelkeknek készült ajándék.
A hatvanas években lázadásnak minősült, ha valaki vonzódott a népművészethez. Pedig Korniss Péter ujját nem a lázadás, hanem egy mára eltűnt világ archiválásának vágya vezérelte az exponálógombra. Városi fiú révén számára legalább annyira hatott meseszerűen a vidéki táncházak világa, mint a mai globalizált fiataloknak. Egy új, gyönyörű albumban most újra átélhetjük a csodát.
„Tisztelt Főpolgármester úr, kedves Gábor! Kérlek, ne add vissza az autóknak a Duna budai partját. Csináljunk ott együtt valami mást, valami sokkal jobbat, amire együtt büszkék lehetünk!" Ez egy civil megmozdulásra invitáló köremail első mondata. De Gábor nem jött el. Lehet, nem kapta meg a levelet. És olybá tűnt, hogy még sokan mások sem, mert nagyon kevesen tették tiszteletüket vasárnap az alsórakparton. Pedig milyen gyönyörű lenne egy hosszú zöld szakasz a budai Duna parton. De legyünk realisták. Mi magyarok vagyunk. Egyelőre tehát marad az építkezés, meg a füstbe ment tervek.
Kérd akkor is, ha nincs kitéve! - szólítják fel a reklám végén a nézőt. Ez arról árulkodik, hogy Rezső, a Szóljon hangosan az ének sztárja, aki feltalálta a csigás haj-bajusz-zakó kombinációt, a kilencvenes évek elejére kegyvesztett lett. Változott a világ, lehet, hogy csak erről van szó. Rezső már több, mint tíz éve is a tizedik lemezénél tartott. Hitte volna?
Vörös Pisti már leszállóágban, ezért is ünnepelteti magát olyan nagy elánnal a Minden viharon át című lemeze apropóján. Ez már nem a "klasszikus" Prognózis, ez már a kockásinges, Spingsteen-féle zenekar, újhullámnak már nyoma sincs, de hát Pisti is megmondta: olyan szeresd, amilyen.