A Folkudvar augusztusi adásából mindent megtudhatunk a táncházmozgalom kezdeteiről és a vesszőfonásról, de a Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójáról sem hiányozhattunk.
A Folkudvar augusztusi adásából mindent megtudhatunk a táncházmozgalom kezdeteiről és a vesszőfonásról, de a Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójáról sem hiányozhattunk.
Augusztus 29-én mutatja be az Opus Jazz Clubban a nemzetközi hírű cimbalomművész, Lukács Miklós vezette Cimbiózis Trió legújabb, Zene az időtlen percek magányából című albumát.
A hazai folkszintér meghatározó alakjai most közös produkcióval jelentkeznek július 30-án, csütörtökön, a Fonó Budai Zeneházban.
Többek közt ezzel a témával is foglalkozik a Folkudvar júliusi adása.
És még jelentkezni is lehet a balatonfüredi Anna-bálhoz kapcsolódó rendezvényre.
A Berka moldvai csángó táncháza már 12 éve minden második pénteken megtölti a Fonót, az együttes friss, harmadik lemeze pedig a Csángó négy évszak címet viseli.
Az Óbudai Népzenei Iskolában idéztük fel az előadóművész, tudós és pedagógus emlékét.
Novák Ferenc „Tata” avat be minket a Kárpát-medence tánctörténetébe, de lesz gasztro-néprajz és táncoktatás online: vasárnaptól újra Folkudvar az MTVA cstornáin!
Vasárnaptól újra látható az MTVA csatornáin Folkudvar c. műsorunk, amelyből kiderül, milyen saját készítésű ajándékokkal köszöntik édesanyjukat a gyerekek és az is, hogy hogyan készül az igazi flódni.
Játssz velünk! Hallgasd meg a Herczku Ágival készült interjút és tied lehet lemezének zenei anyaga!
A Héttorony fesztivál a népzene és világzene legjobbjait viszi el minden novemberben Makovecz Imre épületeibe határon innen és túl. Most megmutatjuk, milyen volt a tavalyi felhozatal!
...és búcsúztataja a húsvétot. A felvétel a Kultúrpart közreműködésével jött létre, fogadjátok szeretettel!