Kultúrpart


Elhunyt Luise Rainer

Elhunyt Luise Rainer

2014. 12. 30. | Kultúrpart

Életének 104. évében elhunyt Luise Rainer német színésznő, a ’30-as évek Hollywoodjának filmcsillaga. Ő volt az első színész, aki egymást követő két évben, 1936-ban és ’37-ben is megkapta a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat.

tovább
Ragályi Elemér az Oscar kapujában?

Ragályi Elemér az Oscar kapujában?

2014. 12. 30. | Kultúrpart

A grúz rendező George Ovasvili Kukorica sziget című filmje Karlovy Varyban Kristály Glóbuszt nyert, most pedig beválogatták abba a kilences listába, melyből öt filmet jelölnek majd Oscar-díjra. A film operatőre Ragályi Elemér volt.

tovább
Mégsem jelölik a Fehér Istent

Mégsem jelölik a Fehér Istent

2014. 12. 20. | Kultúrpart

A lengyel Ida, az orosz Leviatán és a svéd Lavina című film is szerepel az idegen nyelvű filmek szűkített Oscar-listáján. Mundruczó Kornél alkotása nem jutott be a kilenc film közé, amelyből kikerülnek majd az Oscar-jelöltek.

tovább
Elhunyt Mike Nichols Oscar-díjas rendező

Elhunyt Mike Nichols Oscar-díjas rendező

2014. 11. 21. | Kultúrpart

Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Mike Nichols Oscar-díjas amerikai televíziós-, színházi- és filmrendező, akinek egyebek közt a Nem félünk a farkastól, a Diploma előtt és a Testi kapcsolatok című filmeket köszönheti a közönség.

tovább
Oscar-esélyesek a magyar animációk?

Oscar-esélyesek a magyar animációk?

2014. 10. 23. | Kultúrpart

Az animációs rövidfilm kategóriában az egyik animációs filmekkel foglalkozó oldal összerakott egy bő listát: ezen szerepel Bucsi Réka Symphony no. 42-je és Vácz Péter Nyuszi és Őz című animációs rövidfilmje.

tovább
süti beállítások módosítása