Korea államalapítási ünnepének alkalmából több mint egy héten át tartó nem mindennapi kulturális fesztivált szervez a Koreai Köztársaság Nagykövetsége és annak szervezetei.
Korea államalapítási ünnepének alkalmából több mint egy héten át tartó nem mindennapi kulturális fesztivált szervez a Koreai Köztársaság Nagykövetsége és annak szervezetei.
Közös alkotással a diszkrimináció ellen - 6. alkalommal rendezik meg a PsychArt24 művészeti maratont. 70 festőállvány, 25 kg festék és 400 ecset várja az érdeklődőket minden korosztályból szeptember 25-én, pénteken.
Szeptember 28-án este Dubrovay László zeneszerző zongoraművei csendülnek fel Balázs János előadásában a Sinkovits Imre Kamaraszínpadon a Pesti Vigadóban.
Október 11-én egy különleges – és tervek szerint hagyományteremtő, A hallgatás napjára keresztelt fesztivállal örvendezteti meg a zenerajongókat a Concerto Budapest. A zenekar egész napra a BMC-be költözik, ahol a nap során elhangzó koncertek szinte az összes termet megtöltik.
Huszonöt fővárosi színház várja rendhagyó produkciókkal a közönséget a Színházak éjszakáján szombaton. A látogatók több száz programon vehetnek részt, így nyerve betekintést a színház világába, a készülő előadásokba, a színházi háttérmunkába.
Eddig több mint 15 ezer látogatója volt a Capa in Color kiállításnak, amelyet Európában először a Capa Központban nézhet meg a közönség. A nagy sikerre való tekintettel 2015. október 31-ig lesznek láthatóak Robert Capa színes fotográfiái.
2015. szeptember 24. és október 3. között a budapesti Művész moziban fut majd a Szemrevaló filmfesztivál, mely immár negyedik alkalommal hozza el a német nyelvterület új filmjeinek legjavát.
2015. szeptember 26-án, szombaton tizenkét órán keresztül szól majd a zene a gyerekekért: közel 100 neves előadóművész áll a Sportaréna színpadára, hogy felhívja a figyelmet a hazai gyermekéhezés megszüntetésének fontosságára!
A Royal Opera House idei évada a világirodalom egyik legromantikusabb szerelmi történetével, a Rómeó és Júliával indult. A sorozat második részében a rendkívül népszerű Figaro házasságát láthatjuk a Pesti Vigadóban.
A Trafó Galéria eddigi legfiatalabb kiállítója az 1986-os születésű művész, aki Fordított öntervezés című kiállításával egy elhagyott kaszinó díszletei közé invitálja a látogatókat. Mihuț Boºcu Kafchin kiállítása szeptember 19-től október 18-ig tekinthető meg.
Immár húsz éves a Shalom, amely az utóbbi idők egyik legkiválóbb és legbátrabb magyar lemeze. Az Anima Sound System felidézi a kort, az ihletet, a szenvedélyt, amit az eredeti felállás ismét elhoz nekünk szeptember 25-én az A38 hajón.
Szeptember 19-én újra megrendezik a Budaörsi vigasságokat. Az egész napos rendezvényen számtalan zenés, táncos, családi program várja az érdeklődőket. Többek között fellép a Szabó Balázs Bandája és a 2013-as Vidor fesztivál legjobb társulata is, Sárkánytivornya előadásukkal.