Az első kínai császár híres agyaghadseregének újabb darabjai kerültek felszínre – a hadsereg mindennapi életéhez kapcsolódó tárgyat is találtak a régészek.
Az első kínai császár híres agyaghadseregének újabb darabjai kerültek felszínre – a hadsereg mindennapi életéhez kapcsolódó tárgyat is találtak a régészek.
A jövő hét elejére befejeződik Tihanyban a Pisky sétány régészeti feltárása. A régészek a tervezettnél nagyobb területen, egy 70 méter hosszú és 3 méter széles sávban kutatták a sétányt.
Jóval a hatalmas egyiptomi épületek előtt készülhetett az az építmény, melyre most találtak rá a régészek.
Régészek gátolták meg a tolvajokat abban, hogy ellopják Merenptah fáraó kőtábláját Asszuán közelében.
A korábban görögök által alapított város ősi nekropoliszára bukkantak a régészek.
Egy kutatócsoport a pun háborúban elsüllyedt ókori hadihajó újabb titkait fedte fel.
Nem ez az első eset, hogy bizonyítékot találtak a legendára.
Három felnőtt és egy gyermek sírját bontották ki a régészek a tihanyi apátsági templom mellett.
Több mint százmilliós beruházással éledt újjá a Veszprém megyei Balácán a római kori villagazdaság; új szolgáltatásaival szombaton nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.
Ókori ikerpár maradványait tárták fel Barcelonában cserzővargák és kelmefestők egykori műhelyei között. Az újszülött kislányok nem sokkal világrajövetelük után hunytak el.
Kevesen tudják, hogy van egy őskori festékbánya a Veszprém melletti Lovason. Még kevesebben tudják, hogy hasonlót eddig a világon egyedül Afrikában találtak.
Hivatalosan is kiderült, hogy sem magyar túlélője, sem magyar áldozata nem volt a Titanic tragédiájának, a hajó utasai és személyzete között nem volt magyar nemzetiségű.