Előzetes megállapodást ért el Tom Selleck az őt perelő kaliforniai vízművel. Az egykori Magnum-sorozat sztárja a cég szerint két éve rendszeresen lop az aszály sújtotta vidék egy nyilvános tűzcsapjából.
Előzetes megállapodást ért el Tom Selleck az őt perelő kaliforniai vízművel. Az egykori Magnum-sorozat sztárja a cég szerint két éve rendszeresen lop az aszály sújtotta vidék egy nyilvános tűzcsapjából.
Már két napja tömegek állnak sorban a kánikulában a dél-spanyolországi Almeríában a Trónok harca című sorozat szereplőválogatásán, amelyen 2400 statisztát választanak ki a széria folytatásához.
Kassai Lajos lovas íjász is szerepel egy most készülő kínai televíziós sorozatban, amelyhez olyan embereket kerestek, akik "kihívják a lehetetlent". A magyar lovas íjászat sportág megteremtője, aki eddig öt világrekordot állított be.
Ebben a hónapban debütál a brit közszolgálati médiatársaság, a BBC új, Agatha Christie-írásokon alapuló televízió-sorozata, amelyről a készítők azt ígérik, az eddigi adaptációkhoz képest sokkal tempósabb és akciódúsabb lesz.
Súlyos motorbalesetet szenvedett Rékasi Károly, akit kórházban ápolnak, állapotáról a vizsgálatok lezárásáig a család kérésére nem adnak információt - közölte Böjte Piros, a Barátok közt című televíziós sorozat sajtósa kedden az MTI-vel.
91 éves korában elhunyt Ladislav Chudík neves szlovák színházi és filmszínész - jelentette hétfőn este a pozsonyi média. Chudíkot a magyar közönség leginkább a Kórház a város szélén című filmsorozat Sova doktoraként ismerhette.
A múlt héten a második szériával elindult True Detective (A Törvény Nevében) sorozat. Az első rész lassan csordogálós tempója miatt voltak akik fanyalogtak. Most pedig, a második rész Amerikában sokaknál kiverte a biztosítékot.
Az animációs szakember Steve Jase a YouTube csatornáján osztotta meg a videót, melyben zseniális módon ötvözte a klasszikus Nintendo játékot a Trónok harca főcímével, melyet ezúttal 8-bites verzióban hallhatunk.
A kaliforniai Rancho Mirage-ben 93 évesen elhunyt Patrick Macnee brit színész, aki a The Avengers című kultikus brit kémfilmsorozat főhőseként vált ismertté világszerte az 1960-as években.
Az NBC amerikai tévécsatorna a harmadik évad után nem sugározza tovább Bryan Fuller Hannibal című sorozatát - írja a Hollywood Reporter.
A novembertől látható Aranyélet második kedvcsináló videója is arról tanúskodik, hogy egy újabb igényes sorozattal gyarapodik az HBO saját gyártású kínálata.
Megérkezett az első, magyar feliratos rész az év egyik legjobban várt sorozatához, a True Detective-hez. Az HBO pedig van annyira nagylelkű a rajongóival, hogy a bevezető epizódot ingyenesen elérhetővé tette az interneten.