Súlyos betegsége ellenére sem hagy fel munkájával Sir John Hurt angol színész, aki korai stádiumban lévő hasnyálmirigyrákban szendved.
Súlyos betegsége ellenére sem hagy fel munkájával Sir John Hurt angol színész, aki korai stádiumban lévő hasnyálmirigyrákban szendved.
Életének hatvannegyedik évében rövid, súlyos betegség után 2015. június 14-én hajnalban elhunyt ifj. Mucsi Sándor színművész - számolt be a Librarius.
Példa nélkül álló, hogy fogadni lehet az ikonikus kémet alakító Bond személyére. Pillanatnyilag a legesélyesebb egy vörös hajú brit színész.
Hosszú évek óta idődről időre felmerül a Holló remake-jének elkészítése, azonban a produkció soha nem tudott egyről a kettőre lépni. Luke Evans (Hobbit) után most Jack Huston (Gengszterkorzó) is kiszállt a projektből.
Hasnyálmirigyrákot állapítottak meg John Hurt brit filmsztárnál, de a 75 esztendős színész, akit Az elefántemberben és az Éjféli expresszben nyújtott alakításáért Oscar-díjra is jelöltek, betegsége ellenére folytatja a munkát.
Érdekel a színházcsinálás? Szeretnél részt venni egy csapat alkotómunkájában? Nyitott vagy arra, hogy rácsodálkozz magadra és másokra? Akkor Balatonföldváron a helyed, az Összpróba Alkotótáborban!
Elhunyt Monica Lewis amerikai énekes- és színésznő, aki többek között játszott az 1974-es Földrengés, az Airport ’77 és Airport '79, a Boxoffice, a Stikli, továbbá A nagy balhé 2 című mozifilmekben is
A 12 év rabszolgaság sztárja, Chiwetel Ejiofor alakítja Baron Mordót a Scott Derrickson rendezésében készülő Doctor Strange című filmben. A Marvel szuperprodukciójának főszerepében Benedict Cumberbatch-et láthatjuk majd.
Chris Hemsworth, a Thor sztárja recepcióst alakít az új, női főszereplőket felvonultató Szellemirtók-moziban, amit nyáron kezdenek forgatni.
93 éves korában egy londoni kórházban elhunyt Christopher Lee, aki több évtizedes színészi pályafutása során eljátszotta Drakula grófot, a Bond-filmek egyik gonoszát, majd szerepelt a Star Wars- és A Gyűrűk Ura-filmekben is.
Hasnyálmirigyrák okozta komplikációk következtében elhunyt Mary Ellen Trainor amerikai színésznő. 65 évet élt.
Kara Tünde egy múlt heti próbán váratlanul rosszul lett, azonnal kórházba szállították. Jelenleg a gyulai kórház intenzív osztályon ápolják, mára túljutott a krízisen, és sikerült stabilizálni az állapotát.