Elhunyt Pierre Brice francia színész. 86 éves volt. 1962 és 1998 között a Winnetou-filmek főszereplőjeként ismerte meg a világ.
Elhunyt Pierre Brice francia színész. 86 éves volt. 1962 és 1998 között a Winnetou-filmek főszereplőjeként ismerte meg a világ.
Kara Tünde Jászai-díjas színművész a Bernarda Alba háza felújító próbáján váratlanul rosszul lett, a szíve megállt. A mentősök és orvosok gyors és hosszan tartó munkája eredményeképp sikerült a művésznőt újraéleszteni, jelenleg a gyulai kórház intenzív osztályán kezelik.
Nemsokára nyit az idén 10 éves Kultkikötő. Június 26-tól két hónapon keresztül három helyszínen működik a Balaton egyik legsokoldalúbb rendezvénysorozata.
Sikerrel értek véget értek a tárgyalások a Warner Bros. és A mindenség elmélete sztárja között. Eddie Redmayne játssza a Harry Potter spin-off főszerepét.
Hosszan viselt betegség után, 72 éves korában elhunyt Somody Kálmán színész - értesült a Színház.hu. A közönség az utóbbi évekven a Radnóti Színházban, a Vígszínházban és az egri Gárdonyi Géza Színházban láthatta.
William Fichtner is csatlakozott a Függetlenség napja 2-höz, melyben az egyik főszereplőt, egy generálist alakít majd, aki az előzetes információk szerint olyannyira jelentős karakter, hogy történetét a franchise 3. és 4. részében is követhetjük.
Az Így jártam anyátokkal és jó pár habkönnyű vígjáték karakterszínésze, Jason Segel végre komolyabb szerephez jutott, és a frissen kijött trailer alapján úgy tűnik, lubickol a feladatban. Itt a The End of the Tour első előzetese.
Elhunyt Reynaldo Rey, született Harold Reynolds amerikai humorista. A stroke következtében életét vesztő színész 75 éves volt.
Hollywoodban úgy tűnik, lassan mindenkit elér és besszippant a Marvel-örvény. Ezúttal Tilda Swinton okozott nagy meglepetést amikor kiderült, hogy komoly tárgyalásokat folytat a Doctor Strange alkotóival.
Laura Palmer és Audrey Horne visszatért. A Twin Peaksben szereplő két színésznő, Sheryl Lee és Sherilyn Fenn egy nyilvános fórumon számolt be a legendás széria folytatásának részleteiről.
Az Ex Machina androidját alakító Alicia Vikander sorra kapja a jobbnál jobb ajánlatokat. A színésznő a közelmúltban csatlakozott a Tom Hanks nevével fémjelzett The Circle-höz, és újabb A-kategóriás filmekhez szerződhet le.
85 éves korában elhunyt Anne Meara amerikai színésznő, Ben Stiller édesanyja, aki az 1960-as évektől fogva a későbbi férjével, Jerry Stillerrel alkotott Stiller & Meara nevű komikus duó fellépései nyomán vált ismertté.