Hatvanhat éves korában érte a halál a színészt, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagját, aki több, mint negyvenhat éven keresztül volt tagja a társulatnak. Minden műfajban maradandót alkotott.
Hatvanhat éves korában érte a halál a színészt, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagját, aki több, mint negyvenhat éven keresztül volt tagja a társulatnak. Minden műfajban maradandót alkotott.
A Thália Színház befogadó színházként tovább szélesíti együttműködését a független színházi társulatokkal. A Közép-Európa Táncszínház a FÜGE Produkcióval együttműködve alakította ki a 2012/13-as évad repertoárját a két stúdió valamint a Mikroszínpad tereiben.
Európa küszködik, forrong, önmagával is küzd. Mindenütt megkérdőjelezik a jelen politikáját. Magunkra maradunk. Merre tovább? A Gyújtópont sorozat ezeke a kérdésekre keresi a választ.
Magyarország legrégebbi kortárs táncszínházát a kiszámíthatatlan és folyamatosan csökkenő állami támogatások, valamint a pályázati források késlekedése és részbeni befagyasztása miatt 2012-ben a megszűnés fenyegeti.
Bacsó Péter A tanú című alkotásának színpadi változatát mutatja be a Thália Színház december 6-án Csányi Sándor, Szombathy Gyula és Cserhalmi György főszereplésével.
Mennyire képes egy közönség közösséggé formálódni? Mikor töri át a szolidaritás a csendszabályt? És te, te mész majd a tömeggel? És azt hagyod, hogy mást bántsanak? Kiderül.
A Hands up Nauru! társulat Nagy L. Tamás rendezésében november 4-én mutatta be állandó játszóhelyükön, a Zöld Macska Diákpincében Büchner Leonce és Léná-ját.
Először mutat be kínai drámát a Royal Shakespeare Company. A 14. századból származó, kínai Hamletként emlegetett darabbal a nagy múltú társulat új művészeti igazgatója a repertoárt kívánja színesíteni.
A színésznőt, Sinkovits Imre özvegyét hosszan tartó betegség után, kedden érte a halál. 84 éves volt. Az érdemes művész 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át.
A Jászai Mari-díjas színművészt, a Vígszínház tagját szerdára virradó éjjel, 66 éves korában érte a halál - olvasható a színház honlapján. Az intézmény Vallai Pétert saját halottjának tekinti.
A Szégyen című előadással a német és az olasz fővárosba utazik a Proton Színház novemberben. Mint Mundruczó Kornél rendező elmondta: nagy izgalommal várják a darab és egyben a társulat berlini bemutatkozását.
A harmadik hullám címmel mutat be előadást a Bárka Színház november 10-én Vidovszky György rendezésében. A témáról korábban német film is készült.