John Neville-t, számtalan Shakespeare-szerep és Münchausen báró megformálóját 86 éves korában érte a halál.
John Neville-t, számtalan Shakespeare-szerep és Münchausen báró megformálóját 86 éves korában érte a halál.
1973-ban Peter Shaffer hírét vette egy borzalmas bűnténynek, melynek során egy 17 éves fiú brutálisan megvakított hat lovat; a történet olyannyira felkeltette érdeklődését, hogy teljes színdarabot írt az eset köré: így született meg az Equus, amelyet ezúttal a Thália Színházban állítottak színpadra.
Jubileumi műsorral ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a hajléktalan színjátszókból álló AHA Színpad november 24-én a Honvéd Kulturális Központban Budapesten.
Százhuszonöt éve, 1886. november 20-án halt meg Laborfalvi Róza, a realista magyar színjátszás úttörője, Jókai Mór felesége.
A cirkuszok világa, hiába a modern kor, a mai napig egy leleplezhetetlen varázserővel bír. A manézs még most is ugyanazt jelenti, mint régen: a kört, amin belül bármi megtörténhet.
Tragikomikus lélekkukkolás, egy szexfüggő fiatalember kendőzetlen önvallomása és sok humor várja A magyar Belmondó című színházi előadás nézőit november 25-én és 29-én a budapesti Kino Moziban. A monodrámát az ismert színész-rendező, Baksa Imre játssza és Rába Roland, a Nemzeti Színház művésze rendezte. A színház és a pszichiátria határmezsgyéjén mozgó, szokatlan darab a Magyar Pszichiátriai Társaság tetszését is elnyerte.
Kétség kívül XX. századi magyar színjátszás egyik legszebben beszélő, fejedelmi megjelenésű alakja Básti Lajos volt. Neve meghatározott színészi stílust jelentett, tökéletes beszédtechnika, visszafogott színpadi mozgás, elmélyült karakterformálás, átgondolt játék, s nem utolsó sorban, a megjelenés utánozhatatlan eleganciája jellemezte.
A Bárka Színház decemberi ősbemutatójának célja nem az ítélkezés, hanem a kísértések és a kísértésekre adott válaszok felmutatása és elemzése. Az előadás, bár a West Balkánt idéző, East Balkán címet viseli, nem a 2010-es, januári tragédiáról szól. Az író Tasnádi István és a rendező Vidovszky György azonban ennek a konkrét esetnek a kapcsán utánajárt az éjszakai bele- és szétcsúszás folyamatának, amiből megszületett a fiatalok igaz történeteire épülő, dokumentarista darab. Az előadáshoz – iskolai csoportok számára – feldolgozó drámafoglalkozás is párosul.
Básti Lajos születésének 100. évfordulójára emlékezik november 16-án, szerdán a Bajor Gizi Színészmúzeum Básti 100 - Egy magyar művész életútja a színház és a történelem tükrében címmel. A magyar tudomány ünnepe alkalmából szervezett programon színházi felvételek segítségével idézik fel a kiemelkedő tehetségű színész alakját, pályájának állomásait és legfontosabb szerepeit.
A Broadway új szenzációjának főszereplőjét kórházba kellett vinni.
Hatvan éve, 1951. november 10-én halt meg Somlay Artúr kétszeres Kossuth-díjas színész, kiváló művész.
A Szakmák Színháza sikere után hétfőn Szombathelyen megtartották a Mérnök Színház országos bemutatóját, a darabbal a Weöres Sándor színház a pályaválasztás előtt álló középiskolásokat kívánja a mérnöki pálya felé terelni - írta keddi számában a Vas Népe.