Kultúrpart


A zöld szemű

A zöld szemű

2011. 05. 04. | Kultúrpart

A sepsiszentgyörgyi M-Studio Mozgásszínház legújabb előadása a városnapi program keretén belül került bemutatásra. A Shakespeare drámájából ihletődött Othello és hőn szeretett Desdemonája című mozgásszínházi alkotás Mihai Mãniuþiu rendező és Uray Péter koreográfus munkáját dicséri.

tovább
Az új törvényjavaslat dönti el, mi a jó?

Az új törvényjavaslat dönti el, mi a jó?

2011. 05. 02. | Kultúrpart

Talán már a nyár elején a parlament elé kerülhet az előadóművészeti törvény módosítása - mondta az MTI-nek Márta István, az Új Színház igazgatója, a Fővárosi Színigazgatók Egyesületének alelnöke, aki szerint a javaslat a minőséget szeretné majd az előtérbe helyezni az állami támogatások megállapításánál.

tovább
A filmszakma két zsenije egy darabban

A filmszakma két zsenije egy darabban

2011. 05. 01. | Kultúrpart

Második alkalommal találkoznak, ezúttal posztumusz. Második randevúja ez a filmvilág két virtuózának, az egyik összetéveszthetetlenül francia, a másik velejéig brit. Először 1962 nyarán hozta össze őket a sors, egyikük még újonc, a másik már veterán volt. Közel fél évszázad múltán most Párizsban találkozik újra színdarabban a két zseni, Francois Truffaut és Alfred Hitchcock.

tovább
Szelíd motoros lesz Bánk Bán

Szelíd motoros lesz Bánk Bán

2011. 04. 29. | Kultúrpart

Erkel Bánk bánjának novemberi Los Angeles-i bemutatója előtt New Yorkot, Washingtont és Clevelandet érintő roadshow-val népszerűsítik majd a magyar operát, amelyet az Egyesül Államokban eddig csak filmváltozatban ismerhetett a közönség.

tovább
Elhunyt Zolnay Zsuzsa színművésznő

Elhunyt Zolnay Zsuzsa színművésznő

2011. 04. 29. | Kultúrpart

Életének 80. évében csütörtökön elhunyt Básti Lajosné Zolnay Zsuzsa Jászai Mari-díjas színművész, a Nemzeti Színház örökös tagja - tájékoztatta az MTI-t pénteken a színész családja, a Pesti Magyar Színház és a Nemzeti Színház.

tovább
süti beállítások módosítása