A magyar történelem sakktábla méretű vörös-fekete színpadán vad citerapengetéssel kezdődik az előadás. Az elmaradt bemutató nem váratott magára soká, és kiadósan kárpótolt.
A magyar történelem sakktábla méretű vörös-fekete színpadán vad citerapengetéssel kezdődik az előadás. Az elmaradt bemutató nem váratott magára soká, és kiadósan kárpótolt.
2010. február 27-28-án, a müncheni bohócdoktor, Andreas Schantz workshopjára kerül sor a Sirályban (1061 Budapest, Király utca 50.). A workshop angol nyelven, tolmácsolással folyik. Elsősorban színházi tapasztalattal rendelkező színészek, táncosok, jelentkezését várják a programra.
Szombat éjszaka 38 éves korában elhunyt a sikert sikerre halmozó előadóművész.
A Gödör labirintusában még villanypásztorok terelgettek a bikafejű szörnyig – az „Átjárók – tér-re-akciók” projekt Bársony Júlia látványszínház-performansz-triptichonkának harmadik darabja volt, és egyben az egyik legsikeresebb.
…ha nem is nagy alakításai kapcsán, de a róla elnevezett térről Budapesten vagy színházról Tatabányán mindenképp. Jászai Mari, a magyar színház nagyasszonya 160 éve született.
Ötven éve, 1960. február 22-én halt meg Apáthi Imre Kossuth-díjas színész, rendező, érdemes művész.
Vírus okozta Eperjes Károly betegségét, amely a szervezet jelentős folyadékvesztésével jár, mondta el pénteken a veszprémi Petőfi Színház sajtófőnöke.
A Veszprémi Petőfi Színházba múlt héten már ki kellett hívni a metőt Eperjes Károlyhoz, de az 56 éves színész akkor nem akart kórházba menni.
A bohémek élete nem könnyű, akár jut kétfejű hal a tányérjukra, akár a kutya csontját kell belefőzniük a levesbe, mert a bohém művészeknek nincs pénzük, még ha lenne sincs, mert eltűnik, elmállik egy pillanat alatt.
Egy 11. kerületi patikából vitték kórházba Eperjes Károlyt, aki éppen az 56. születésnapját ünnepelte volna aznap.
Fellegi Balázs operaénekes estjével csütörtökön este a Spinoza Házban megkezdődik a II. Zsidó Zenei Fesztivál; a Síppal-dobbal című idei rendezvénysorozat február 28-ig tart, egy nappal korábban opera világpremiert tartanak.
Fele-fele arányban biztosítja az egri Gárdonyi Géza Színház működéséhez szükséges forrásokat a Heves Megyei Önkormányzat és Eger önkormányzata az idén.