A ünnepségsorozatot 2020. július 17. és 26 között tartják, számos jeles előadóművész, zenekar és iró részvételével.
A ünnepségsorozatot 2020. július 17. és 26 között tartják, számos jeles előadóművész, zenekar és iró részvételével.
A hentes lánya című monomusical ősbemutatójára július 14-én a Szentendre Teátrumban került sor, Gubik Petra előadásában. A fiatal színésznő idén a Szentendrei Teátrum háziasszonyaként is színpadra lép.
Az MMA ösztöndíjas színművész a Kincskereső júliusi adásában mesélt terveiről, amelyekben a báboknak is jelentős szerep jut. Közben az Óbudai Nyár Shakespeare-előadásnak kulisszái mögé is bepillanthattunk.
Méghozzá a Tévedések vígjátékában, amelyet Dicső Dániel rendezésében láthat a közönség július 6-án a Kaszásdűlői Kulturális Központ előtti téren.
Az Orlai legújabb bemutatója Michael Frayn Platonov-adaptációja, a Vadméz, melyet Ötvös András főszereplésével Znamenák István állított színpadra. A történet örökérvényű és kortalan.
Nagyházi Márton moralitásjátékát június 30-án láthatjuk a Zsámbéki Színházi Bázison. A Nem Akárki fiatal szerzőjével beszélgettünk.
A Mérgező szülők című könyv olvasása közben izzad az ember tenyere. Ahogy a könyv alapján készült Bezzeg az én anyám című táncelőadás közben is.
Még lehet jelentkezni a Veszprémi Petőfi Színház táboraiba és a június 20-23 között megrendezésre kerülő II. Rátonyi Róbert Operettfesztivál is számos izgalmat ígér.
A Jászai mari Színházban bemutatott A kutya különös esete az éjszakában egyik főszerepét Lapis Erika alakítja. A színésznőnek nem mindennapi nehézségekkel kellett szembenéznie.
Újra látható a Gábor Sára és Hegymegi Máté által színpadra írt, Kohlhaas című előadás a budapesti Szkéné Színházban.
Június elején az évadban utoljára látható az Ádám almái a Radnóti Színház művészeinek előadásában. A rendezővel, Szikszai Rémusszal a darabról és közelgő indonéz kalandjáról beszélgettünk.
2019. július 7. és 14., valamint július 28. és augusztus 4. között CARPE DIEM! néven ifjúsági tábort szervez 13 és 16 év közötti fiatalok számára a Veszprémi Petőfi Színház.