Új ősbemutató várja a Szegedi Nemzeti Színház nézőit Fábián Péter rendezésében, március 8-tól a Kisszínházban. A Gazdálkodj okosan című komédiát a nagy sikerű Jumanji című film is inspirálta.
Új ősbemutató várja a Szegedi Nemzeti Színház nézőit Fábián Péter rendezésében, március 8-tól a Kisszínházban. A Gazdálkodj okosan című komédiát a nagy sikerű Jumanji című film is inspirálta.
Harmadik alkalommal áll színpadra Ujvári Csaba egyszemélyes vígjátékával a MagNet Közösségi Házban. A Bipoláris – Menekülési technikák a zártosztályról a színész személyes élményein alapul.
Kiderül a Pinceszínház január 26-án debütáló előadásából!
Operával indul az új év a Miskolci Nemzeti Színházban. Szabó Máté rendezésében láthatják a nézők Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáját Cser Ádám karmester vezényletével.
Király Attilával, a tatabányai Jászai Mari Színház színészével beszélgettünk a Farsang című darab kapcsán.
Minden idők egyik legkelendőbb és legtöbbet fordított könyve, A kis herceg idén ünnepli első kiadásának 80. évfordulóját. A könyv alapján létrejött színházi produkció 2024. február 14-től Budapesten is megtekinthető, miután a világ számos pontján teltházzal játszották.
Molnár Ferenc két híres egyfelvonásosát láthatják a nézők a Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójaként, a Nemzeti oszlopos tagjainak és az SZFE színinövendékeinek előadásában.
Európa legrégebbi és legfontosabb színházi szövetségének lett tagja a Miskolci Nemzeti Színház.
December 1-től a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában láthatja a közönség Joël Pommerat A két Korea újraegyesítése című abszurd játékát Tárnoki Márk rendezésében.
Ezen a héten még két alkalommal lesz lehetősége a közönségnek bepillantani abba, hogyan is készül egy előadás a Miskolci Nemzeti Színházban.
November elején tartotta a Pesti Magyar Színház az Ezeregy éjszaka című új world musical kőszínházi ősbemutatóját, amit elsöprő siker és hatalmas ováció fogadott. A színészek és az alkotók között a szerzők – Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István – is együtt ünnepeltek a Társulattal!
Kislányosan cserfes felvételiző, üstökösként berobbant kezdő, körülrajongott nemzetközi operasztár, és hiteles gondolatokat, mély érzéseket közvetítő, kiforrott művész: ezt a szellemi, lelki és zenei horizontot járta be Rost Andrea partnereivel együtt, a Budapest Music Centerben.