Kulka János egy Thomas Mann-művel és egy műfajokkal kísérletező előadásban tér vissza a színpadra ősszel.
Kulka János egy Thomas Mann-művel és egy műfajokkal kísérletező előadásban tér vissza a színpadra ősszel.
A Vajdaság legkedveltebb művészeti fesztiválja, a Dombos Fest július 27-től négy napon át várja idén is mindazokat, akik elvarázsolódásra vágynak a löszfal tövében.
Good vibes only? címmel indít a Katona József színház nyolc részes, saját gyártású videósorozatot, melynek célja, hogy a nézők jobban, mélyebben megismerhessék társulatuk legfiatalabb tagjait.
A gyereknapi hétvégén újra vásári bábjátékosok töltik meg a Népligetet, itt kerül sor ugyanis az Ujjé, a Ligetben nagyszerű! elnevezésű ingyenes fesztiválra.
Júniusban, a kőszínházi évad utolsó hónapjában az évad legnagyobb sikerei mellett egy nagy visszatérőt, a Love Letters-t is láthatjuk az Orlai Produkció előadásában.
Március 14-én mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház Ray Cooney és John Chapman bohózatát. A Kölcsönlakás parádés szereposztással, grandiózus díszlettel és fergeteges humorral várja a miskolci nézőket a Nagyszínházban, Béres Attila rendezésében.
Az 1939-ben játszódó történet valós események alapján mutatja be az osztrák ideggyógyász, Sigmund Freud életének utolsó napját. A darab premierjét 2024. április 19-én tartja a teátrum.
Minden eddiginél több, összesen hét színházi előadás érkezik idén a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi színpadára. Több vígjáték, musical, opera- és néptánc-est is várja hétvégente a nézőket.
Carlo Goldoni A hazug című komédiájának középpontjában az Ertl Zsombor által alakított Lelio áll, aki városról-városra és szerelemről-szerelemre vándorol, közben hazugságaival zsonglőrködik.
Hamarosan kezdetét veszi a Bethlen Téri Színház családi eseménysorozata, ahol mesés gyerekelőadásokkal, kakaóval és kézműves-foglalkozásokkal várják a színházi élményekre vágyó családokat.
A székesfehérvári Vörösmarty Színház február 3-án mutatja be a Csongor és Tünde előadását, a színház névadójának klasszikusát.
A Nők Lapja és a Pesti Színház közös szervezésű, irodalmi ihletésű sorozatatában, Juhász Anna vendégművészeivel olyan témákról beszélget, amelyek mindannyiunk életében meghatározók, ezáltal összekötnek bennünket.