Huszonegy bemutatót tart az idei évadban a debreceni Csokonai Színház; kétharmaduk olyan mű színrevitele lesz, amit sehol másutt nem láthat a közönség - mondta el Vidnyánszky Attila, a teátrum megbízott igazgatója szerdán Debrecenben.
Huszonegy bemutatót tart az idei évadban a debreceni Csokonai Színház; kétharmaduk olyan mű színrevitele lesz, amit sehol másutt nem láthat a közönség - mondta el Vidnyánszky Attila, a teátrum megbízott igazgatója szerdán Debrecenben.
Három nagyszínpadi és három kamaraszínházi bemutatót, ebből egy új magyar színművet tűz műsorra a budapesti Magyar Színház a következő évadban. A kulturális tárca az évadban pályázatot ír ki, hogy megtalálja a szezon végén leköszönő Iglódi István igazgató utódját.
"Szikár és erőteljes" a Salemi boszorkányok felújítása, Alföldi Róbert pedig rendezésében "sokat ér el kevéssel" - fogalmazott a The New York Times kritikusa az opera New York-i premierje kapcsán; a Dicapo Opera Theatre-ben bemutatott darabot a Nemzeti Színház új főigazgatója rendezte.
Nyílt nappal várja a közönséget a fővárosi Vígszínház; szeptember 13-án déltől a nézők bepillanthatnak a készülő előadások próbáiba, a művészek idegenvezetésével végigjárhatják a teátrumot és meghallgathatják a színészzenekar koncertjét is.
Ribanc. Csúnya szó, azokat a nőket szoktuk így illetni, akiket nagyon meg akarunk sérteni. De valóban bántani kell őket? Tényleg a társadalom perifériájára kell taszítani, megvetni, és ha az utcán vérben fagyva találkoznánk velük, leköpve átlépni rajtuk? Ezt a kérdést boncolgatja a Bárka színház előadása, Gergye Krisztián által, Ágens: Kúrós versek című kötete alapján színpadra álmodva.
Szántó Péter igazi színházi ember. Végigjárta a színházcsinálás minden lépcsőfokát és még mindig adni akar. Változtatni, segíteni. Gyerekeknek, mert ők még képesek rá. A móri tábor nekem is tanított valamit, hogy merjek önmagam lenni. A fiatal korosztály részére szervezett móri színházi alkotótáborról beszélgettünk vele és az eseményben szintén aktívan részt vevő Makranczi Zalánnal.
A Győri Nemzeti Színház 30. ünnepi évadja kedden nyílt meg, az évforduló alkalmából Borkai Zsolt, Győr polgármestere egy 100 szeletes tortával köszöntötte a társulatot. Az új évadban a teátrumban öt premiert tartanak és hat sikerdarab is műsoron marad.
Új Kormányos van a Bárkán: Seress Zoltán színművész. Vagy igazgató úr? Ahogy a helyzet épp megkívánja. Vihar és botrány nélkül ülhetett be (szó szerint) a távozó Alföldi Róbert székébe. A józan ész diadala – ahogy ő látja. A politikusok sem mindig hülyék – ahogy én látom.
Nem akárhol és nem akármikor mutatkozott be "kezdő" operarendezőként a 72 éves filmes, Woody Allen. A Plácido Domingo vezette Los Angeles-i Opera Puccini születésének 150. évfordulója előtt tisztelegve a szerző három egyfelvonásosával kezdte a 2008/2009-es évadot.
A tatabányai Jászai Mari Színház nyerte a nyíregyházi Vidor Fesztivál legjobb előadásért járó fődíját, az Esztergom-Komárom megyei társulat Tasnádi István: Magyar a holdon című darabját mutatta be a Vidámság és a Derű Országos Seregszemléjén.
Szeptember 25-én kezdődik az évad a Magyar Állami Operaházban (MÁO): a 281 előadásból 240-et az Ybl-palotában, 41-et a Thália Színházban játszanak. A dalszínház korábbi második játszóhelye, a tavaly júniusban bezárt Erkel Színház, amíg nem újítják fel, továbbra is csupán próbateremként használható.
Jövőre Budapesten és Pécsett rendezik meg a nemzetközi hírű Operaliát, a Plácido Domingo alapította operaénekesi tehetségkutató versenyt. A pontos dátum és helyszín az ősz folyamán dől majd el.