Ma délután döntenek a nemzet színészei arról, hogy Raksányi Gellért halálát követően ki legyen a tizenkettedik művész, aki a kitüntető címet viselheti.
Ma délután döntenek a nemzet színészei arról, hogy Raksányi Gellért halálát követően ki legyen a tizenkettedik művész, aki a kitüntető címet viselheti.
A Szabadtéri Színházak Szövetségének kilenc tagja több mint 30 bemutatót tart ezen a nyáron, és összesen 300 előadással várja a nézőket. Tavaly 250 ezren látták előadásaikat, és azt remélik, kedvező időjárás esetén idén is legalább ennyi nézőjük lesz - közölte Gedeon József, a Szabadtéri Színházak Szövetségének keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A Magyarországi Német Színház pályázatot hirdet a magyarországi németek történetét feldolgozó színpadi szövegekre. Olyan műveket várnak, amelyek felmutatják a magyarországi németek történetének legfontosabb eseményeit, és egy zenés történelmi revüműsor alapját képezhetik.
Az előadás végre Budapesten is látható! A darabban az árva és ártatlan 9 éves Twist Olivér alvilági bandák bűvkörébe kerül, majd összetalálkozik egy férfival, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy a fiút megmentse a teljes lecsúszástól és otthont találjon neki.
Tábori Nórára emlékezve avatott emléktáblát a Vígszínház és a II. kerületi önkormányzat, a Kossuth-díjas színésznő Házmán utca 7. szám alatti egykori lakóházának bejáratánál hétfőn. A Vígszínház 2005-ben elhunyt, legendás művésznője június 15-én lett volna 80 éves.
Augusztus 30-án nyitja meg hivatalosan is kapuit a nagyközönség előtt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tokaj új kulturális létesítménye, a Paulay Ede Színház - áll a helyi tourinform iroda közleményében.
A South Pacific című musical söpörte be a legtöbb elismerést a legrangosabb amerikai színházi díjból a 62. Tony-gálán, a darab összesen hét kategóriában nyerte el a színházi Oscarnak is nevezett kitüntetést.
Nagy sikerrel mutatták be a budapesti Katona József színház Ascher Tamás rendezte Ivanov-előadását a hétvégén Moszkvában a Nemzetek Színháza sorozatban, amelyet idén egyetlen darabnak szenteltek: megpróbálták a világ Ivanov-előadásait csokorba kötni abból az alkalomból, hogy 2007-ben volt 120 éve, hogy bemutatták Anton Pavlovics Csehov művét.
A budapesti Bárka Színház Mundruczó Kornél és Bíró Yvette: Frankenstein terv című darabja lett a legjobb előadás a VIII. Pécsi Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait gálaest keretében a Pécsi Nemzeti Színházban adták át szombaton.
Kevin Spacey kétszeres Oscar-díjas amerikai filmszínész, aki öt éve a londoni Old Vic színház elismert művészeti vezetője, mostantól az Oxfordi Egyetem professzora. Az egyetem pénteki közleménye szerint a hollywoodi sztár a St. Catherine's College vendégtanára lesz, s a kortárs színházról tart előadásokat.
A mára nemzetközileg is ismert Miskolci Operafesztivál kamaszéveim közepén, 2001-ben robbant be a köztudatba. Szülővárosom kulturális programja nagyjából a szokásos nyári folk-fesztiválokban és a klasszikusan vidéki játékstílusnak mondható kőszínházi előadásokban mutatkozott meg, elvétve egy-egy „hakniszagú” koncerttel tarkítva.
Ez a POSZT, és posztolni jó, még a nyolcadik évben is. Főleg, ha egy jól irányzott, bár gyanútlan délutáni pillanatban az ember magával a játékkal találkozik össze. Nem a Király utca lassan, kényelmesen hömpölygő fősodrában, hanem néhány méterrel arrébb, ahol kicsit koszlottabb az utcakép, ahol szürkébbek a házak, ahol rettenetes a forgalom, és a Kossuth téren még építkeznek is: az Irgalmasok utcájában.