A londoni nemzeti színház bemutatja Peter Handke osztrák író egy óra negyven perc hosszúságú darabját, amelyben egyetlen szó sem hangzik el.
A londoni nemzeti színház bemutatja Peter Handke osztrák író egy óra negyven perc hosszúságú darabját, amelyben egyetlen szó sem hangzik el.
Az Örkény Színház 2008. február 9-én mutatja be Irmgard Keun A műselyemlány című művét Bagossy László rendezésében. A rendező a művet Stuttgart-ban már színre vitte, 2007. július 18-án volt a premier, és azóta is nagy sikerrel játsszák a Theater Tri Bühnén, Anuschka Herbst szereplésével. A budapesti ősbemutatón Hámori Gabriellát láthatják a monodrámában.
Bevetés címmel február 22-én Tatabányán, egy héttel később pedig Budapesten, a Stefánia Palotában mutatja be új produkcióját a Honvéd Színház. A Tatabányai Jászai Mari Színházzal közös előadás szövegét Horváth Péter írta, a zenét és a dalszöveget az LGT jegyzi.
Meghosszabbította a Nemzeti Galéria február 24-ig Vaszary János festőművész gyűjteményes életműkiállítását. Kétszer láttam, másodszor elvittem a Honvéd táncosait is magammal. (Előző héten az Állatkertben voltunk, az is kultúra.)
Lajtha László vígoperája, A kék kalap keletkezéstörténetéről, esztétikai vonatkozásairól, zenetörténeti kapcsolódásairól szól Solymosi Tari Emőke "...magam titkos szobája" című kötete, amelyet szerdán mutattak be Budapesten, a Hagyományok Házában.
Tragikus hirtelenséggel életét vesztette Selmeczi Roland színész. A 38 éves művész Újhartyán közelében szenvedett halálos autóbalesetet.
Utasi Árpád, 15 éves mesemondó játssza Bendegúz szerepét a veszprémi Petőfi Színház Indul a bakterház című darabjában, amelyet március végén mutatnak be.
Frank Wedekind Pandora szelencéje című drámájában dolgozza fel először a Lulu-témát, mely az akkori polgári értékrendhez viszonyítva botrányosan provokatív történet. A Pesti Színház a dráma 1980-as években váratlanul előkerült ősváltozatát játssza Forgách András kitűnő fordításában.
Nekünk, színházcsinálóknak nagyon nagy a felelősségünk. Jó színházat kell csinálnunk, hogy ne szokjanak le rólunk az emberek.
Január 28-án hatvan éves a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Kern András, az egyik legnépszerűbb magyar színész, aki nemcsak a színpadon és a filmekben, de lemezeivel és szórakoztató műsoraival is komoly sikereket aratott.
Töröcsik Mari kapta idén a Páger Antal-díjat; a kétszeres Jászai- és Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész, a Nemzet Színésze vasárnap vehette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban.
Reneszánsz komédiát mutatnak be január 31-én, csütörtökön este a budapesti Szépművészeti Múzeumban; A Ruzante: A csábító pillangó a KOVÁTSMŰHELY előadása.