Oláh János, Háy János és Mészáros Tibor darabja is szerepel az őszi repertoárban.
Oláh János, Háy János és Mészáros Tibor darabja is szerepel az őszi repertoárban.
Rátkai Erzsébet és Tordai Hajnal jelmeztervezők, valamint Székely László díszlettervező alkotásai is helyet kaptak a Pesti Vigadó június 25-ig látható kiállításán.
A Zichy-kastély ősfás udvarán egészen augusztus végéig várja 40. évadával és különleges produkcióival a közönséget a Zsámbéki Színház. A jubileumi évadról Palkovics Rikával beszélgettünk.
Június 10-én érkezik a Margitszigetre Báthory Erzsébet a Kolozsvári Magyar Opera előadásában. Bagó Bertalan rendezővel beszélgettünk.
Május 17-én indul és 20-ig tart a PlayOn! Budapest Nemzetközi Ifjúsági Színházi Fesztivál, amelyet a 10. Színházi Olimpia keretében rendez a Kolibri Színház.
Május 27-én a legfiatalabbak előtt is megnyitja kapuit a Karinthy Színház, vidám zenés programokkal, kulisszák mögötti kalandokkal és forgószínpad-körhintával várják a családokat.
A Színházi Olimpia keretében nyílt meg a Pesti Vigadóban a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társaságának kiállítása. Balla Ildikóval, a kiállítás kurátorával beszélgettünk.
Május 6-19-ig rendezik meg az Abstract – I. Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztivált a 10. Színházi Olimpia keretei között. A részletekről Ellinger Edina, a Bábszínház igazgatója mesélt.
Hamarosan érkezik a mozikba Koltai Lajos filmje amelyben Nagy Katica játssza a női főszerepet. A fiatal színésznővel beszélgettünk.
Világsztárokkal, hazai művészekkel, opera-, balett-, operett- és musicalbemutatókkal, valamint koncertekkel várják az érdeklődőket a Margitszigeti Szabadtéri Színházban. Bán Teodórával beszélgettünk.
100. előadásához érkezett a Látszatélet, és Monori Lili 10 perc vers című monodrámája is újra látható Fischer Iván lakásszínházában.
Április 23-án a Pesti Vigadóban látható Darvasi László Karádyról szóló monodrámája Bartha Boróka előadásában.