Régészek egy eddig ismeretlen ókori kikötő maradványaira, köztük pedig a valaha talált legrégebbi papiruszokra bukkantak Egyiptomban.
Régészek egy eddig ismeretlen ókori kikötő maradványaira, köztük pedig a valaha talált legrégebbi papiruszokra bukkantak Egyiptomban.
Hatalmas kőépítményt találtak régészek az Izrael északi részén lévő Kineret-tó alatt – közölte a Live Science című tudományos ismeretterjesztő honlap.
Először állít ki hazájában Mircea Cantor román képzőművész azóta, hogy nemzetközi hírnévre tett szert. Quod Erat Demonstrandum című kiállítása a Ceausescu által megálmodott, úgynevezett Nép Házában kapott helyet Bukarestben.
Sokáig úgy vélték, hogy az élet építőkockáit alkotó szerves vegyületek a Földön alakultak ki, több milliárd évvel ezelőtt. Egy friss tanulmány szerint azonban az élet kialakulásához nélkülözhetetlen aminosavak a kozmoszból érkezhettek.
Ferenc József egy hajtincse és több használati tárgya is kalapács alá kerül áprilisban a Dorotheum bécsi aukciós ház árverésén.
A drámaíró könyörtelen üzletember volt, aki éhínség idején lett tehetős, mert gátlástalanul kihasználta a helyzetet, emellett adócsalás miatt csaknem börtönbe került - állítja egy tanulmány.
Április végéig látható az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot megidéző tárlat Budapesten, mely a Talpra magyar! - Kultusz és emlékezet címet kapta.
A második világháborúban porig rombolt, majd újjáépített Varsó, "Észak Párizsa" régi báját mutatja be egy háromdimenziós film.
A pop- és a rockzene történetével, a nemzetközi zeneipar szókincsével, valamint a digitális zeneüzlet ismereteivel foglalkozó képzés indul április elejétől a budapesti Zeneipari Hivatalban.
Két, valószínűleg 17. századi dán hadihajó roncsait találták meg Stockholmnál a szokatlanul alacsony vízállás miatt. Jim Hansson régész akadt rá a leletekre múlt vasárnap, amikor észrevette a vízből kiálló fatönköket.
Napóleon és Európa címmel nyílt szerdán Párizsban kiállítás, amely azt mutatja be, hogy a hazájában uralkodásának fénykorában imádott császárt mennyire gyűlölték és kifigurázták külföldön.
Hátborzongató sorozat látott napvilágot az interneten: eddig soha nem látott fotókra bukkantak a második világháborús dachaui haláltábor felszabadításáról.