Kultúrpart


Som Lajost vasárnap búcsúztatják a Rockmúzeumban

Som Lajost vasárnap búcsúztatják a Rockmúzeumban

2017. 11. 07. | Kultúrpart

November 12-én, vasárnap délután búcsúztatják Som Lajost a budapesti Rockmúzeumban. A 15 órától kezdődő búcsúztatón a résztvevők egy szál virággal róhatják le kegyeletüket. A ravatalt és a temetést a család kérésére szűk családi körben rendezik meg.

Som Lajos  basszusgitáros és dalszerző, a Piramis együttes egykori vezetője hosszú betegeskedés után 70 éves korában október 30-án hunyt el. A hard rock csapat a hetvenes évek második felében talán a legnépszerűbbnek számított Magyarországon, fennállása alatt, 1974 és 1982 között hét lemezt jelentetett meg.

Som Lajos 17 éves korától zenélt, 1965-ben alapította a Dogbeaters zenekart. Majd egy évvel később jött a Fekete-Fehér, aztán 1968–69-ben a Record zenekarban játszott. A Gyapjúforgalmi Vállalat Révay utcai kultúrtermében volt állandó klubjuk. Som Lajos a Record után a Neoton együttesbe igazolt, ahol akkor már későbbi felesége, Karda Beáta volt az énekesnő.

A következő nagy állomás a Taurus együttes, az első magyar hard rock zenekar volt az életében a ’70-es évek elején, amelyben Radics Bélával, Balázs Fecóval és a Metróból átigazolt Brunner Győzővel játszottak együtt.  Köves Miklóssal létrehozták a Piramis együttest. Ekkor még Lévay Tibor volt az énekesük, akit később a Generálból távozó Révész Sándor váltott fel. A Piramis feloszlása után 1985-ben az ugyancsak sikeres Senator nevű együttes basszusgitárosa lett, amelyben Takáts Tamással, Szekeres Tamással, Gigor Károllyal és Varga Lászlóval zenéltek együtt.

1992-ben újra összeállt a Piramis, a nagy érdeklődésre való tekintettel öt koncert erejéig, a klasszikus felállásban. 1997-ben Závodi Jánossal mindketten 50. születésnapjukat ünnepelték, ennek alkalmából Száz év zene címmel készítettek közös albumot, korábbi slágereiket újra felvéve. 2006-ban ismét összeállt a Piramis, de a megromlott egészségi állapotú Som Lajos csupán a koncertek elején és végén léphetett színpadra, akkor is vendég basszusgitáros társaságában. A Piramis 2009-es újraindulásában már nem is vett részt. 2011-ben bejelentették, hogy Slamovits Istvánnal közösen új zenekart alapít StOrM néven, azonban az új formáció mindössze egy sajtótájékoztatón szerepelt együtt, tényleges működésére sosem került sor. 

tovább
Végső búcsú: elhunyt a magyar rendező

Végső búcsú: elhunyt a magyar rendező

2015. 08. 10. | Kultúrpart

Augusztus 26-án, szerdán vesznek végső búcsút Ács Jánostól. A Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas színházrendező hamvasztás utáni búcsúztatása 11 óra 15 perckor lesz az Új köztemető szóróparcellájában.

tovább
Országszerte Balikóra emlékeznek

Országszerte Balikóra emlékeznek

2014. 12. 17. | Kultúrpart

Balikó Tamás színművész, rendező pécsi temetésének napján, szerdán a fővárosban is megemlékeznek a művészről: barátai, kollégái, tisztelői a Budapesti Operettszínház előtt búcsúzhatnak.

tovább
Elhunyt Gera Zoltán felesége

Elhunyt Gera Zoltán felesége

2014. 11. 16. | Kultúrpart

Nem bírt nélküle élni, felesége is követte a halálba Gera Zoltán színészt - közel egy nappal élte túl férjét. A színész lánya, Gera Judit szerint a 76 éves Helga a képtelen volt feldolgozni társa elvesztését.

tovább
süti beállítások módosítása