A Dombos Fest 2026-ban a „4 nap újratervezés” mottóval várja közönségét a kishegyesi löszfal alatt – az egykori szemétdomb helyén. A szervezők szerint korunk legfontosabb kérdései megkerülhetetlenné váltak: a klímaváltozás, a vízhiány, a társadalmi átalakulások, a közösségi felelősség és a művészet szerepe mind olyan témák, amelyek közös gondolkodást igényelnek. A zenei program idén is rendkívül sokszínű. Fellép többek között Szarka Tamás, Koszika, a japán gitárvirtuóz Kenta Hayashi, valamint közös koncertet ad a Fokos és a Tokos. Érkezik a Poklade, a Besh o droM, Nagy Csomor András és zenekara, a fiatal BashElán, valamint a zárónapon Ferenczi György és a 1ső Pesti Rackák. A Dombos Remix irodalmi sorozat vendégei között szerepel Szajbély Mihály, Tompa Andrea, Kollár Árpád, Grecsó Krisztián és Bognár Péter. A délutáni beszélgetések és kerekasztalok új hangokat és friss nézőpontokat hoznak a vajdasági magyar közéletbe.

Ahogy a szervezők közzé teszik:
„Első 25 évünk már a múlt! Szeméttelepből egy közkedvelt korzót építettünk, s reméljük, ma már mindenki ismeri a vajdasági magyarok löszfalát, azaz siratófalának helyet adó Hegyalja utcát vagy annak legendáját. Nem túlzás állítani, hogy sok-sok tízezer ember látta már, érezte erejét, szépségét! Azt a több száz, vagy talán több ezer dalt amit itt előadtak, élveztük, ahogy azon parázs beszélgetéseket, vitákat, amik itt születtek szintúgy!
A körülöttünk változó klíma, a bolygó, a társadalmi kérdések, a lehetőségek, a művészi sokszínűség és kifejezési eszközök, mind-mind témát adnak nékünk. Ezért is gondoljuk, hogy a 4 nap újratervezés segíthet bennünket pár dolog tisztázásában, ezért is ajánlunk egy sorvezetőt.
Provokáljuk, állítjuk, kérdezzük, javasoljuk:
Fesztiválunk időpontja kapcsán is látjuk, a nyár jóval előbb köszönt ránk, mint bármikor, az aszály kegyetlenebb, mint valaha, itt a Duna–Tisza közén élve, a Krivaja vízhozamán is csodálkozva – élhető közeg-e még ez az Alföld? Mit teszünk a vizeinkkel, mik a válaszaink??
Mi, vajdasági magyarok, milyen iránytűvel rendelkezünk? Ti, vajdasági magyar fiatalok milyen elvárással vagytok a „hatalmasok”, az idősebb generáció irányába? Lekövetitek vagy alakítjátok a mindennapokat?
Hova tovább politika? Talán mégsem Észak-Koreában élünk, ahol családi ágon öröklődik a hatalomátadás és diktálás…tényleg ezt akarjuk, ezt érdemeljük? Nem furcsa, hogy évtizedek óta a más véleményen lévőknek annyi, ahogy a szervilis párthűség felülír minden rációt? Meddig is?
Művészet és határaink – legyen szó zenéről, irodalomról, képzőművészetről – ez a vidék rengeteg tehetséget, sztárt termelt….van utánpótlás, hol a kritikai él a művészetből, hol a tartalékunk? Kerekasztalokkal, kiállításokkal és sok-sok zenével keressük a válaszokat!
A közkedvelt Dombos Remix irodalmi sorozat idei kiemelt előadói: Szajbély Mihály, Tompa Andrea, Kollár Árpád, Grecsó Krisztián, Bognár Péter. A délutáni beszélgetésben, megnyitóban a vajdasági magyarokat érintő kérdéseket boncolgatják szociológusok, fiatal értelmiségiek, művészek – már ezen új hangok miatt is érdemes lesz Kishegyesre hangolódnia a közéletnek.
A Dombos Fest zenei kínálatát a sokszínűség jellemzi idén is, Felvidékről Szarka Tamás, Erdélyből Koszika, Japánból Kenta Hayashi érkezik. Népzenei csemegének ígérkezik a hazai Fokos és az erdélyi Tokos közös koncertje, ahogy a világzenei formációk koncertjei pedig a bulikat alapozzák meg. Itt lesz Mohácsról a Poklade, a Besh o droM, ahogy Nagy Csomor András és zenekara először ad koncertet a Délvidéken, míg a zárónap nagy koncertjeit a fiatal BashElán és Ferenczi György és a1Pesti rackák adják!”

A Dombos Fest a MOL - Új Európa Alapítvány - Határtalan nyár programsorozatának része. Az NKA támogatásával valósul meg. A Dombosfestet támogatja az MNT, a Vajdaság AT titkárságai, illetve Kishegyes Község Önkormányzata. A Dombos Fest teljes programja elérhető a fesztivál facebook és web-oldalán: https://www.dombosfest.org/