Egyre kevesebb az esély a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) 2010-re, az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program évére tervezett felújítására, pedig több dolog miatt sem ártana, ha sikerülne.
Egyre kevesebb az esély a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) 2010-re, az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program évére tervezett felújítására, pedig több dolog miatt sem ártana, ha sikerülne.
Főépítészi Életmű Díjat vehetett át Makovecz Imre és Boruzs Bernát építészmérnök a XIV. Országos Főépítészi Konferencia második napján Hajdúböszörményben csütörtökön.
Itt az első kárpát-medencei filmfesztivál, ahol mindenki nevezhet a telefonnal fölvett kisfilmjével. Előttünk az igazi filmes karrier?
Minden Elhunyt Motoros ott lesz egy percig a Kékestetőn, szombaton. Valamint 1014 halálosan néma motor az 1014 méteres magasság szellemében.
Hófehér carrarai márványból készült szobrokat helyeztek 112 esztendeje üresen álló szoborfülkékbe a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban.
A hétvégén zenétől visszhangzik Szolnok: egy időben rendezik meg a regionális katonazenekari fesztivált és a vasutas énekkarok országos találkozóját.
A kastélyhoz vezető utak, a címeres kapubejárat felújítása, illetve a melléképületek és a kupolás könyvtárépület rekonstrukciója után minden részletében újjászületik a Károlyiak ősi fészke, fehérvárcsurgói rezidenciája.
Étvágygerjesztőnek diólikör, azután dióleves, zölddió befőtt, dióval ízesített sültek és sütemények hosszú sora várja szombaton Milotán a VIII. Nemzetközi Diófesztivál résztvevőt.
Nemzetközi gospel fesztivál lesz szombaton Solymáron; a Pax Vobis budapesti gyermekkórus fellépésével kezdődő kilencedik ilyen rendezvényen négy ország nyolc együttese mutatkozik be.
Csehov Három nővér című darabjával indul a színházi évad Kecskeméten szeptember 18-án; az új szezonban hat bemutató lesz a bérletes előadások között.
A hazai színházak legsikeresebb vígjátékainak előadói versenyével és Közép-Európa legnagyobb ingyenes világzenei koncertsorozatával pénteken megkezdődik a Vidor Fesztivál Nyíregyházán.
Elhelyezték a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházása, a konferencia- és koncertközpont alapkövét kedden, és el fog készülni határidőre a főtér felújítása is a program sajtósai szerint.