Dinoszauruszok, repülőhüllők, kerek őshalak maradványai kerültek elő egyebek között az idei, tizenegyedik ásatási szezonban a 85 millió éves iharkúti lelőhelyről, amelyet Ősi Attila paleontológus fedezett fel 2000-ben.
Dinoszauruszok, repülőhüllők, kerek őshalak maradványai kerültek elő egyebek között az idei, tizenegyedik ásatási szezonban a 85 millió éves iharkúti lelőhelyről, amelyet Ősi Attila paleontológus fedezett fel 2000-ben.
A kultúra és a természet talált egymásra a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bódvaszilason, ahol szerdán felavatták a Művészetek Magtárát. A több mint kétszáz éves egykori magtár uniós forrásból, mintegy 500 millió forintból újult meg és a természetművészet központja lett.
Denevérnapot tartanak a denevérek titokzatos világának megismerésére augusztus 27-én a baranyai Abaligeten.
A XXIII. Agria Nemzetközi Folkhétvégét és a IX. Egri Bormustrát rendezik meg augusztus 18. és 21. között a hevesi megyeszékhelyen; a négynapos fesztiválon népzenei és világzenei koncertek mellett a kézművesek vásárát és az egri borászok bemutatóját is felkereshetik az érdeklődők.
Immár tizennyolcadik alkalommal rendezik meg augusztus 12. és 22. között a Pest megyei Százhalombattán a Summerfest Folklórfesztivált és Népművészeti Vásárt, mégis sikerült újdonságokkal előrukkolniuk idén a szervezőknek – tájékoztatta az MTI-t Dobos Ágnes, a fesztivál sajtóreferense.
Idén az ország 28 fürdője és strandja várja a látogatókat augusztus 12-én a strandok éjszakáján olcsóbb jegyárakkal.
Mintegy harmincezer látogatót várnak az Ördögkatlan Fesztiválra, amelynek augusztus 3. és 7. között negyedik alkalommal ad otthont három dél-baranyai település: Kisharsány, Nagyharsány és Palkonya.
Három egészséges hóbagolyfióka (Bubo scandiacus) kelt ki a Veszprémi Állatkertben.
Tapírcsikó született a Szegedi Vadasparkban; az ősi formáját megőrző állatfaj ritkán szaporodik állatkertben, a Tisza-parti városban mégis immár a hetedik csöppség látott napvilágot.
Tizenhét japán diák érkezik Fukusima körzetéből Hódmezővásárhelyre július végén, a dél-alföldi város Európában elsőként teremt települési szintű kapcsolatot Japán katasztrófa sújtotta városaival, negyedévvel a pusztító erejű földrengés és az atomreaktor-baleset után - közölte az önkormányzat az MTI-vel szombaton.
Új-zélandi, finn, lengyel, román és magyar művészek fellépésével rendezik meg július 8. és 10. között a Szárnyas Sárkány Hete 29. Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivált Nyírbátorban.
Idén csaknem 330 ezren voltak kíváncsiak a múzeumok éjszakája rendezvényeire: Budapesten 191 ezer 328, vidéken pedig 138 ezer 133 látogatót regisztráltak a múzeumok. Ez összesen több 130.000-es visszaesés tavalyhoz képest.