Kultúrpart


Két új videóklippel és előszilveszteri koncerttel zárja az évet az Éva Presszó

Két új videóklippel és előszilveszteri koncerttel zárja az évet az Éva Presszó

2017. 12. 28. | Kultúrpart

A karizmatikus énekesnő, Vigh Éva által vezetett Éva Presszó már nagy erőkkel készül a december 30-i fellépésére. A még újdonságnak számító Lassan szeress című dalon kívül, a korábban a Petőfi Rádió által is játszott Pauza vagy a Vitorlás hajó is felcsendül majd a Roncsbárban. A Pop Undergroundként definiált stílus pedig élőben a legjobb, úgyhogy az előszilvesztert érdemes az Éva Presszóval tölteni. A ma már országosan is ismert debreceni zenekar a Blahalouisiana vendégeként, hazai pályán zárja az óévet.

A csapat a közelmúltban mutatta be két új dalát, melyekhez videoklipek is készültek. Az ahogyan az Éva Presszó koncertekről már ismerős lehet, egy abszolút közönség kedvenc, pörgős dalról van szó, amelyet néhány hete egy látványos klip kíséretében a zenekar YouTube csatornáján is meghallgathatunk. A klip Budapest ikonikus és kevésbé ismert helyszínein játszódik Szarka Ákos streetworkout világbajnok főszereplésével.

A rockos hangzás után a Lassan szeress a lágyabb, érzelmesebb hangulatú zenék kedvelőit szólítja meg. A dal zenei és szövegvilágát a szintén debreceni László Bíborka improvizatív balett-tánca nagyszerűen egészíti ki. A Lassan szeress korábban még csak akusztikus verzióban létezett, ezért külön érdekesség, hogy ebben, az interneten is hallható formájában, december 30-án a Roncsbárban hangzik majd el először Debrecenben.

Az Éva Presszó viszonylag friss színfoltnak számít a hazai zenei palettán, mégis 2016-os Nyitva című lemezük megjelenése óta számos elismerésben részesültek, folyamatosan koncerteznek és új dalokon dolgoznak. Így a 2018-as év sem kezdődik majd meglepetések nélkül, érdemes lesz figyelemmel kísérni a zenekart.

tovább
Bemutatkozik a kortárs élvonal

Bemutatkozik a kortárs élvonal

2017. 08. 13. | Kultúrpart

Magyar és nemzetközi kurátorok és művészek közreműködésével jött létre A művészet rétegződései c. kiállítás, ahol olyan világhírű alkotók műveit láthatjuk mint pl. az olasz videóművész, Christian Zanotto.

tovább
süti beállítások módosítása