Több mint hetven író, irodalmár vesz részt azon az ötnapos nemzetközi irodalmi fesztiválon, amelyet hatodik alkalommal tartanak meg Újvidéken.
Több mint hetven író, irodalmár vesz részt azon az ötnapos nemzetközi irodalmi fesztiválon, amelyet hatodik alkalommal tartanak meg Újvidéken.
Dickens, Shakespeare, Keats egyre inkább vesztésre áll olvasottságban a Facebookkal és a Twitterrel szemben Nagy-Britanniában.
Krasznahorkai László Kossuth-díjas írót meghívták az Edinburghi Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol Colm Tóibín neves ír novellistával, újságíróval beszélget a közönség előtt augusztus 26-án, pénteken délután.
Árverésre bocsájtják James Joyce (1882-1941) útlevelét, amelyből kiderül az is: az író annak idején hamisan állította, hogy nős ember.
A krimik, thrillerek és detektívregények világában jártas huszonhat író dolgozott együtt a No Rest For the Dead (Nincs nyugta a halottnak) című thrilleren.
Több mint hatvan évvel halála után múzeumot szentelnek A kis herceg című világhírű történet szerzője, Antoine de Saint-Exupéry emlékének Franciaországban.
A UNESCO azt a nemes célt tűzte ki maga elé, hogy az emberi civilizáció kiemelkedő jelentőségű emlékeit védelme alá veszi. A védelem alá vett műemlékek száma évről-évre bővül, hogy a lehető legtöbb örökség maradjon fenn az elkövetkezendő generációknak.
Vilmos herceg felesége, Katalin cambridge-i hercegnő és Jane Austen angol regényírónő távoli rokonságban állnak egymással - állítják az Ancestry.com családfakutatói.
Hetvenöt évvel azután, hogy Federico García Lorca költőt a spanyol polgárháborúban kivégezte a francoista milícia, egy történész alighanem fellebbentette a fátylat a halálát övező rejtélyek egyikéről: azoknak a gyilkosoknak, akik 1936 augusztusában elhurcolták és kivégezték a költőt, már ismert a nevük és a kilétük - legalábbis Miguel Caballero történész megnevezte őket.
Magyar nyelvű e-könyv változat is készül a Harry Potter-regényekből - mondta az Animus Kiadó vezetője az MTI-nek annak kapcsán, hogy csütörtökön Londonban bejelentették: októbertől e-könyvként is kapható lesz J. K. Rowling sikersorozata.
200 éve született Harriet Beecher Stowe, aki vette a bátorságot arra, hogy Amerika orra alá dörgölje a rabszolgatartás rémét.
Nyolcvanhét éves korában elhunyt Jorge Semprún spanyol író, egykori kulturális miniszter - közölték a családtagok és a spanyol kulturális tárca.