A rajongók előtt nem ismeretlen Cedric Bixler-Zavala izgága természete, ám a legutóbbi, Antemasque zenekarral adott koncertjén nyújtott akciójának ezúttal kevésbé örült a tömegben táncoló közönség.
A rajongók előtt nem ismeretlen Cedric Bixler-Zavala izgága természete, ám a legutóbbi, Antemasque zenekarral adott koncertjén nyújtott akciójának ezúttal kevésbé örült a tömegben táncoló közönség.
A világhírű tenor, Andrea Bocelli november 22-én, a Papp László Budapest Sportarénában lesz újra hallható - áll a szervezőknek az MTI-hez eljutatott közleményében.
Március 8-ától egészen június elejéig látható a New York-i Museum of Modern Art-ban a kiállítás, amit Björk, a legendás izlandi énekesnő életéről készítettek.
Egy héttel ezelőtt Varnus Xavér több gerinccsigolyáját is eltörte egy 200 éves orgona hangolása közben. Műteni végül nem kellett, de a zenész hat hétig nem koncertezhet.
Az Egyesült Államokban is felfedezték Horváth Kornél ütőhangszeres és Dörnyei Gábor dobos duóját, a tHUNdert. A jazzformációt a New York-i Hudson Music kiadó szerződtette, ősszel amerikai és nyugat-európai turné következik.
Búcsút mond a Berlini Filharmonikusoknak, visszatér hazájába és a Londoni Szimfonikus Zenekar igazgatója lesz 2017 szeptemberétől napjaink egyik legjobb karmestere, a brit Sir Simon Rattle.
Meghaltt Ezra Laderman amerikai zeneszerző, akinek életművében szimfónia, opera és Oscar-díjas filmek zenéje is szerepel.
A Don Giovanni és a Figaro házassága lehengerlő nemzetközi sikere után új Mozart-operát rendez és vezényel Fischer Iván. A varázsfuvolát a hazai közönség március 7-én, 9-én és 11-én láthatja a Művészetek Palotájában.
A Pannon Filharmonikusok lett a hivatalos zenekara az Europa Cantat nemzetközi kórustalálkozónak, melynek Pécs ad otthont július 24. és augusztus 2. között.
A hackerek miatt idő előtt lett elérhető Björk új albuma, amely illő partner a kanadai hidegből kisarjadt Viet Cong téli hadjáratához. Mindkét anyag gyötrelmes és kiváló.
A Jeong Ga Ak Hoe koreai együttes ad ingyenes koncertet Játék címmel március 11-én, 19 órától a budapesti Duna Palotában.
Hamarosan megjelenik a Blur új albuma, amelyen a brit indie négyesfogat alapító tagjai játszanak. Damon Albarn, Graham Coxon, Dave Rowntree és Alex James a londoni kínai negyed egyik éttermében jelentette be a hírt.