A közösségi portálokon sokan bírálják Madonnát, amiért az énekesnő olyan nagy fekete polgárjogi harcosokhoz hasonlítja magát új lemezét beharangozó propagandakampányában, mint Nelson Mandela vagy Martin Luther King.
A közösségi portálokon sokan bírálják Madonnát, amiért az énekesnő olyan nagy fekete polgárjogi harcosokhoz hasonlítja magát új lemezét beharangozó propagandakampányában, mint Nelson Mandela vagy Martin Luther King.
Jelentős érdeklődés mellett nagy sikert hozott a Concerto Budapest négy várost érintő kínai turnéja, amelyen a Zeneakadémia rezidens zenekara az európai zenekultúra remekműveivel ismertette meg a kínai közönséget.
Fantasztikus koncertet adott Lajkó Félix január 3-án a Zeneakadémián, amellyel a Hospice alapítványt támogatta. Új albumával is a daganatos betegeken segít.
A Cink értesülése szerint nem engedték be a nemrég nyílt Teslába Skeeny Boyt, azaz Kayode Ábelt. Hiába volt meghívott vendég, a biztonságiak mégis elküldték a Cloud 9+ frontemberét.
A zenekar egykori hangmérnöke, Glyn Johns a New York Timesnak beszélt a Fab Four zűrös búcsúlemezéről. A jelenleg 72 éves Johns 1969-ben azért fogadta el a felkérést, hogy a Let It Be albumon dolgozzon, mert a legendás George Martin hangmérnöke lehetett volna - írja a hvg.hu.
Jövő karácsonyra akár már piaci forgalomba is kerülhet az a Lego-szett, ami a Daft Punk két alapítóját, Thomas Bangaltert és Gauy Manuel de Homem-Christot ábrázolja.
Az egykori énekes két magánrepülőjét együtt kínálják eladásra. Az aukciót szervező aukciósház 10-15 millió dollárt vár a különleges gépekért - írta a The Daily Telegraph pénteken.
Bono talán sohasem gitározhat többé a novemberben elszenvedett súlyos karsérülése miatt. A műtétje után lábadozó művész erről honlapján írt.
A lemezfelvétel egyben installáció is. A látogatók 45 percig nézhetik, ahogy a brit dalszerző-énekesnő PJ Harvey és stábja az új dalokon dolgozik.
Közös számot írt Kanye West és Paul McCartney. Az egykori Beatles-zenész már 2013-ban célzott arra, hogy kedveli az amerikai hiphopper munkásságát, az együttműködésükről pedig már 2014 augusztusában felreppentek az első hírek.
A The Beatles egykori tagja egy videó üzenetben jelentette be, hogy elkészült új lemeze, ami 2015-ben jelenik meg.
A Kossuth-díjas világhírű magyar zeneszerző, zenepedagógus és karmester, az egyik legelismertebb kortárs operaszerző 1944. január 2-án született Székelyudvarhelyen.