Gondok támadtak a címszereplő Roberto Alagna hangjával Verdi Don Carlos című operájának előadásán csütörtök este Bécsben: a tenor első áriája után nélküle zajlott az előadás.
Gondok támadtak a címszereplő Roberto Alagna hangjával Verdi Don Carlos című operájának előadásán csütörtök este Bécsben: a tenor első áriája után nélküle zajlott az előadás.
A világhírű rapper beperelt egy Új-zélandi politikai pártot, aki engedély nélkül használta fel egyik dalát a kampányához.
Nyolc év után új dallal jelentkezik az idén 50 éves, legendás brit rockegyüttes, a The Who. A zenekar legnagyobb slágereiből válogató dupla album november 3-tól kapható.
Hét estből álló programsorozat kezdődik októberben Földes László Hobo 70. születésnapja alkalmából a Nemzeti Színházban; az előadásokra Hobo-bérletet vásárolhat a közönség.
Elhunyt az angol karmester, csembalóművész, a régizene világhírű tudósa és előadója. A muzsikust szerdán, cambridge-i otthonában érte a halál. Hónapok óta tartó betegség után, 73 éves korában hunyt el.
A brit színész, Idris Elba a legendás dél-afrikai politikus inspirálta számokból adja ki új lemezét. Debütáló stúdióalbumán olyan zenészek működtek közre, mint James Blake és a Mumford & Sons.
Jason Orange, a brit fiúbanda egyik alapítója otthagyja a Take Thatet. A 44 éves zenész úgy döntött, a következő lemez felvételén és a turnén már nem vesz részt.
A Billboard slágerlistájának élén debütáló Partners című új lemezével történelmet írt az énekesnő: ő lett az első, akinek az elmúlt hat évtized mindegyikében volt listavezető albuma.
Vajon hogy áll meg a lábán az előző évtized legvégének egy-egy kereskedelmi/kritikai kedvence? A La Roux és a Pains Of Being Pure At Heart elmesélik nekünk.
Az idei évadot, sőt a római operaház fennmaradását is megkérdőjelezte, hogy távozott Riccardo Muti karmester, aki hat év után hagyta ott a pénzhiánnyal és sztrájkokkal terhelt színházat.
Hatalmas koncertre készül az Illés: Beatünnep címmel december 28-án az Arénában megszólalnak a régi dalok, de nem csak a nagy öregek, hanem az új generáció előadásában is.
Regisztráció nélkül, teljesen ingyenesen hozzáférhetővé vált a milánói operaház, a Scala archívuma, amely a színháznak nem csak a zenei történetét őrzi.