Július 4-én vasárnap 19:00-tól mutatja be a Héttorony című előadást a Nemzeti Táncszínház.
Július 4-én vasárnap 19:00-tól mutatja be a Héttorony című előadást a Nemzeti Táncszínház.
Az MMA-MMKI szakemberei a középiskolás generáció számára is fogyaszthatóvá szeretnék tenni a „magas művészetként” aposztrofált tematikákat, ezért négy, fiataloknak szóló rövidfilmet készítettek.
Col Legno A Duna című művének felvételére készül a Budapest Jazz Orchestra a B32 Galéria és Kultúrtérben, amelyre közönséget is várnak június 29-én. Kollmann Gábor zenekarvezetővel beszélgettünk.
Minda Endre és Pogár László zenekarának slágerérzékenysége finoman szólva is kivételes.
Kiss Ferenc világzenei podcast sorozatában ezúttal a legendás amerikai muzsikust hallhatjuk.
Már kaphatók a jegyek n Nemzeti Filharmonikusok „Beethovennel a szabadban” című nagysikerű hangversenysorozatára.
Kiss Ferenc podcast-sorozatának negyedik vendége Olgyay Gábor.
...az Kiss Ferenc Világzenedéjének 3. vendége: Hortobágyi László, az indiai zene mestere.
Az idén jubiláló irodalmi fesztivál június 10-13 között izgalmas programokkal várja a látogatókat a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
Idén különleges zenei kínálattal, a külföldi világsztár mellett kizárólag hazai művészek koncertjeivel várja közönségét augusztus 17-21 között a VeszprémFest.
Vujicsics Tihamér, Latinovits Zoltán, Hajnóczy Péter, Bódy Gábor, Szabados György, Cseh Tamás, Kobzos Kiss Tamás, Sebő Ferenc és Szörényi Levente – vajon mi a közös bennük? Vindhager Ákossal beszélgettünk.
Kiss Ferenc „hangépítész” podcast sorozatának első vendége Cserepes Károly zeneszerző, zenész, zenetanár.