A zsűri döntése szerint Radics Gigi, Cserpes Laura és Polyák Lilla, a tévénézők szavazatai alapján pedig Mohamed Fatima, Puskás Péter és a United együttes jutott tovább a szombaton.
A zsűri döntése szerint Radics Gigi, Cserpes Laura és Polyák Lilla, a tévénézők szavazatai alapján pedig Mohamed Fatima, Puskás Péter és a United együttes jutott tovább a szombaton.
Két legendás metal banda, a Black Sabbath és a Megadeth is stúdióba vonult. Mindkettő júniusban jelentkezik új albummal, s folytatják a koncertezést is.
Horváth Charlie volt a meglepetésvendég a világsztárok mellett Leslie Mandoki és barátai szombat esti, nagy sikert aratott koncertjén a fővárosi Művészetek Palotájában.
Megnyílt szombaton a 20. század egyik kiemelkedő magyar zeneszerzője, Lajtha László bútoraiból, könyveiből berendezett emlékszoba a budavári Erdődy-palotában.
Újra kórházba került Cipő, alias Bódi László. A Republic együttes 47 éves énekesét tegnap hajnalban kellett beszállítani az egyik fővárosi egészségügyi intézménybe.
A nyolcvanadik életévét betöltő Yoko Ono olyan dolgokba fog, amilyenekkel eddig nem tudott foglalkozni. John Lennon özvegye új kiállítása csütörtöki megnyitóján beszélt erről.
Pszichiátriai kezelés alatt áll Som Lajos. A Piramis együttes egykori alapítója túlhajszoltság miatt idegösszeomlást kapott, ami miatt az egyik fővárosi kórház pszichiátriai osztályára került.
Greg Lake a világhírű Emerson, Lake & Palmer zenekar gitárosa Magyarországra érkezik: szombaton, Mándoki Lászlóval ad közös koncertet.
Az idei soproni VOLT Fesztiválon a Hurts, a Billy Talent, a Papa Roach, a Bullet For My Valentine, Sven Väth, Fritz Kalkbrenner, valamint a Gus Gus is fellép július 3. és 6. között.
A művész születésének 200., halálának 130. évfordulója alkalmából sorra jelennek meg archív felvételek. A kiadók között hatalmas a verseny.
Sajnos nem érte meg az a rengeteg várakozás, ami a My Bloody Valentine harmadik lemezét előzte meg, az 1991-es Loveless folytatása ugyanis nem méltó saját híréhez.
Új albumon dolgozik San Diegó-i stúdiójában a metalzene történetének egyik legfontosabb szereplője, a Megadeth. Az együttes új, sorrendben 14. anyagának címe Super Collider.