Két kiadványa jelenik meg egyszerre Japánban december 12-én Karosi Júliának, a hazai dzsessz-színtér tehetséges énekesének. Ugyanezen a napon dalait a Budapest Jazz Clubban mutatja be.
Két kiadványa jelenik meg egyszerre Japánban december 12-én Karosi Júliának, a hazai dzsessz-színtér tehetséges énekesének. Ugyanezen a napon dalait a Budapest Jazz Clubban mutatja be.
Alicia Keys új lemeze az amerikai Billboard 200-as albumeladási lista élén rajtolt, letaszítva a trónról a barbadosi szépség, Rihanna legújabb korongját, az Unapologeticet.
Bár a Yes 2013-ban ünnepli megalakulása 45. évfordulóját, Rick Wakeman biztosan nem fog már visszatérni a zenekarba. "A Yes már a múlt, de nagyon szép volt".
Egy nagyszínpadi show során hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy kedvenc sztárjaink is emberek, akiket megviselnek a fellépések. A most megjelent könyv a 7 év alatt összegyűjtött színfalak mögötti képeket mutat meg.
Kiss Ferenc első könyvét óvodásoknak és kisiskolásoknak, továbbá azoknak a szülőknek ajánlunk, akik minél hamarabb szeretnék megismertetni gyermekükkel a magyar népzenét és annak hagyományos hangszereit.

A Budapest Music Center (BMC) Ligeti-CD-je, a Budapesti Fesztiválzenekar legújabb Mahler-felvétele és Schiff András egy Bach-lemeze is jelölést kapott a 2013-as Grammy-díjra a klasszikus zenei kategóriákban.
Holdkór című lemezükkel debütál a Pozitív Mellékhatás nevű fantasztikus formáció, érdemes lesz rájuk figyelni!
Férfi előadók kapták a legtöbb jelölést a Grammy-díjra: a fun., Frank Ocean, a Mumford & Sons, Jay-Z, Kanye West és Dan Auerbach hat-hat kategóriában esélyes a lemezszakma elismerésére.
Jimi Hendrix 70. születésnapját ünnepli az Omniverse Vision és az Experience Hendrix. Idén novemberben első alkalommal mutatták be a mozikban a legendás gitáros 1969-es woodstocki koncertjét.
Bon Jovi szinte sokkot kapott, amikor kiderült, hogy az elit iskolába járó, jól tanuló, gyönyörű lánya drogfüggő.
Jövő hétfőtől tíz napon át a szibériai Novoszibirszkben is vetítik a legendás brit rockzenekar, a Queen 1986-os budapesti koncertjéről készült mozifilmet.