Közel 60 éve kezdte pályáját a legendás énekes, minden idők legjobb dalának szerzője.
Közel 60 éve kezdte pályáját a legendás énekes, minden idők legjobb dalának szerzője.
Az őrült ötleteiről ismert The Flaming Lips ezúttal talán túlságosan mélyre hatolt az ösztönök világába, ahonnan még egy csomó közreműködő sem tudta visszarángatni.
Bán István bécsi barokk zenekara, a Musica Vivax Wien ad ingyenes koncertet június 1-én 19:00-kor a Budai Várban.
A Gödör Klub kényszerpihenő helyett a közösségi nyaralást választotta: megrendezi első szabadtéri nyári fesztiválját, a Gödör Kempinget.
A kettes sorszámot húzta keddről szerdára virradó éjszaka a Compact Disco Bakuban, a Magyarországot képviselő Sound of Our Hearts című dal másodikként fog elhangzani a döntőben.
2012. augusztus 14. és 20. között harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál. A korábbi rendezvények a vártnál is nagyobb tömegeket vonzottak, hiszen eddig összesen több mint 30 000 látogatója volt a telt házas koncerteknek. 2012-ben ismét nemzetközi és hazai komolyzenei nagyságok lépnek színpadra a Kokas Katalin művészeti vezető által összeállított programban.
Az első elődöntőben részt vevő országok zsűrijei előtt mutatta be produkcióját az Eurovíziós Dalfesztivál 18 előadója, köztük a magyar Compact Disco zenekar, amely profi előadásával meggyőző teljesítményt nyújtott a főpróbán.
Tizenkét trófeát zsebelt be tizennyolc jelölésből Adele brit énekesnő a vasárnapi Billboard Music Awards díjkiosztón Los Angelesben.
Közzétette zenei programját a 2012. június 21-23. között megrendezésre kerülő Fishing on Orfű. A legfontosabb hazai előadók mellett idén friss és izgalmas külföldi fellépőket is bemutat az egyik legkedveltebb hazai fesztivál.
Fél Európa a televíziót nézi majd, a magyar csapat is jó eséllyel indul a versenyen.
62 éves korában meghalt Robin Gibb, a Bee Gees énekese.
A jazz kedvelőinek ezen a héten is érdemes ellátogatni a Budapest Jazz Clubba, hiszen többek között fellép a Modern Art Orchestra, a Bolla Gábor Quartet, az Egri János Trio és lesz Gereben Zita lemezbemutató koncert is.