Latinos és dzsesszes dallamok is hallhatók Miklósa Erika operaénekes Másképp címmel megjelent új lemezén.
Latinos és dzsesszes dallamok is hallhatók Miklósa Erika operaénekes Másképp címmel megjelent új lemezén.
Pietro Mascagni (1863-1945) Parasztbecsület című, 1890-ben született egyfelvonásos remekét a világ legtöbb operaszínpadán Ruggiero Leoncavallo (1857-1919) két évvel később komponált zenedrámájával, a Bajazzókkal együtt szokták műsorra tűzni, a két verista, azaz a való életet ábrázoló, naturalista mű mintegy rokonságban áll egymással.
Ismét Budapesten lép fel a rockzene történetének egyik kiemelkedő csapata, a brit Ten Years After; az 1969-es woodstocki fesztivál egyik sztárcsapata november 20-án a Barba Negra klubban koncertezik.
Hatvanhét éves korában csütörtökön Prágában elhunyt Ivan Martin Jirous költő és zenész, a cseh underground legendás alakja, egykori disszidens, a Charta 77 ellenzéki mozgalom markáns egyénisége.
Háromszor tapsolta vissza a közönség a Liszt Ferenc Kamarazenekart csütörtök este Sanghajban: a nagyszabású koncert zárta a zeneszerző születésének 200. évfordulójára emlékező helyi rendezvénysorozatot.
2010 novemberében az elektronikus zenét járta körbe a Művészetek Palotája őszi tematikus fesztiválja, melynek nyomán – nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal – idén is több koncertből álló sorozat szerepel a programban. November 16. és 23. között az etnozene lesz a főszerepben, ezúttal négy este hat produkció mutatja meg a közönségnek, hogy milyen távoli(nak gondolt) stílusokat fog össze a közös inspiráció, a népzenei indíttatás, a világzenei hatás. Olyan hagyományos hangszerek kerülnek fókuszba, mint a tárogató, a cimbalom, a kaval, vagy éppen a didzseridú és a sámándob, de ezeket olykor a legmodernebb technikával együtt szólaltatják meg a muzsikusok, miközben a műfaji nyitottság és a kísérletező kedv zenei határátlépésekkel párosul.
Szeretnél Európában tanulni, dolgozni, önkénteskedni? Szeretnél közelebbről megismerkedni más kultúrákkal, nemzetekkel? Ha igen, akkor november 11-én a Mobilitás Börzén a helyed!
Stílusosan magyaros vacsorával kezdődött meg a Brassói magyar napok művelődési programja. A hangulat a hajdani irodalmi, művészeti szalonokat idézte.
Attól tartva, hogy Conrad Murray öngyilkos lesz a börtönben, speciális megfigyelés alatt tartják.
November 17-én kerül bemutatásra a Vakondok szubkulturális dokumentumfilm második része, Demoscene – Az Algoritmusok Művészete címmel.
A napokban hunyt el a zenekar gitárosa, de a banda folytatja a turnét.
A pop királyának orvosát azzal vádolják, hogy halálos adag altatószert adott be a világsztárnak.