Földes László, a zenészlegenda 66 évvel ezelőtt 1945. február 13-án, Újpesten született.
Földes László, a zenészlegenda 66 évvel ezelőtt 1945. február 13-án, Újpesten született.
Az 550 éves Sepsiszentgyörgy bemutatja a húszéves Szent György Napokat – idén a két jubileumi évfordulót összekötöttük, jelentette be Grubisics Levente főszervező, aki arról is beszámolt, hogy ebben az évben május 1-je és 8-a között kerül sor a városnapokra.
A hip-hop egész eddigi történetén végigkalauzoló könyvvel és az irányzat legnagyobb alakjait, illetve fejezeteit bemutató hatalmas kiállítással tisztelegnek a műfaj előtt az Egyesült Államokban.
Korosztályokon és műfajokon átívelő mintegy 3 és fél órás gálaműsor keretében adják majd át vasárnap Los Angeles-i Staples Centerben az amerikai zeneipar kiemelkedő teljesítményeit elismerő Grammy-díjakat.
Bob Dylan, a legendás amerikai zenész és költő is fellép a vasárnapi Grammy zenei díjátadó gálán, amelynek több mint háromórás műsorát élőben közvetíti a CBS tévétársaság a Los Angeles-i Stapples Centerből.
Rendkívüli helyzetbe került a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ), miután 175 millió forinttal megkurtították a világhírű együttes költségvetését - írja a pénteki Népszava.
Nelly Furtadoónak minden összejött: Grammy-díj, nyolc világsláger, számos sikeres nagylemez – és most egy best of is.
A Smithsonian Amerikai Nemzeti Történelmi Múzeum hangszergyűjteményét gazdagítja a jövőben Eddie Van Halen híres Frankenstein gitárjának másolata.
A nyolcszoros Grammy-díjas Barbra Streisand is fellép a legrangosabb amerikai zenei elismerések idei, vasárnapi Los Angeles-i átadásán - jelentették be a szervezők.
Idén Szolnok ad otthont az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának, az EFOTT-nak: Magyarország legnagyobb hallgatói buliját július 12. és 17. között az alföldi város zöldövezetében, a Tiszaligetben rendezik meg.
Tizenkét napos vendégszereplésre utazik Németországba a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Az első hangversenyt szombaton Freiburgban tartják - közölte Bukta Julianna sajtóreferens kedden az MTI-vel.