A Tankcsapda még annak ellenére sem kockáztat túl sokat a Minden jót című új lemezzel, hogy igazi slágert ezúttal nem írtak: nagyon is rendben van az album.
A Tankcsapda még annak ellenére sem kockáztat túl sokat a Minden jót című új lemezzel, hogy igazi slágert ezúttal nem írtak: nagyon is rendben van az album.
November 14-én és 20-án, illetve december 16-án a Hide and Seek jazzlemez anyagából válogat a Kozma Orsi Quartet. Kozma Orsi különleges hangját a szélesebb közönség a Jazz+Az és a Cotton Club Singers tagjaként ismerhette meg.
Százhúsz éve, 1889. november 3-án született Seress Rezső, a legendás Szomorú vasárnap című dal szerzője.
Ünnepi hangversenyt tartanak november 9-én a Művészetek Palotájában a Kálvin-emlékévek tiszteletére; az idei magyarországi Kálvin-ünnepségek záróakkordjaként három magyar református zeneszerző kórusművét mutatják be.
Novemberben egyszerre jelentkezik regénnyel és lemezzel az eddig csak zenészként ismert Bornai Tibor; a KFT együttes billentyűsének kötete Lőj az ördögre! címmel lát napvilágot, a kiadvány legtöbb példánya mellé egy cd-t is kap a vásárló, Gondolkodom, tehát dalok címmel.
Budapesten kezdi őszi turnéját Carl Palmer, a legendás progresszív rockzenekar, az Emerson, Lake and Palmer (ELP) dobosa, aki saját triójával, a Carl Palmer Banddel már visszatérő vendégként lép fel november 4-én az A38 állóhajó színpadán.
A korábbi öt helyett idén három koncerttel várja az érdeklődőket Szegedre az Őszi Kulturális Fesztivál társrendezvényeként novemberben a X. Szegedi Kamarazenei Fesztivál - közölte a programsorozatot beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón Fritz Rolf főszervező.
Érdemes tévét nézniük Bob Dylan rajongóinak: a Magyarországon is vetített NCIS című sorozat egyik új epizódjában ugyanis egy még soha nem hallott, 1965-ből származó Dylan-dal hallatszik majd fel.
Semmi dráma, semmi csámcsogni való kulisszatitok. Nem derül ki semmilyen sötét igazság Michael Jackson életével és halálával kapcsolatban, a This Is It arról szól, amit eddig is tudtunk: Jacko egy kivételes tehetségű előadóművész volt. Kenny Ortega filmje mértéktartó és méltó a popikonhoz.
A spanyol nyelvű mainstream pop bekerült a rock and roll fősodrába, aminek most vagy a latin szappanoperák biztosították a tüzérségi előkészítést, vagy nem. Az azonban biztos, hogy Nelly Furtadónak és Shakirának is egy időben jelent meg taccos és burito illatú tánclemeze.
A Corvintető negyedik emeletén, november 6-án hosszú idő után újra együtt játszik a The Moog és a Hangmás zenekar. A The Moog fiúknak nemrég készült el második videoklipjük a Razzmatazz Orfeum lemezről a When I See You című számhoz, ráadásul a Joyclad Armies már a legújabb NBA2K10 játék zenéi között is szerepel.
A Dr. Beat a mai harmincasok-negyvenesek egyik kedvenc zenekara volt húsz évvel ezelőtt; a Valami bizarr dolog című dallal befutott, szintipopot játszó csapat lemeze két évtized elteltével a napokban jelent meg cd-n; az együttes ismét aktív és nosztalgiázás helyett egy új albumon dolgozik.