November 9-én jelenik meg Robbie Williams várva-várt új stúdióalbuma. Felvezetése a Bodies című dal, mely kislemez formátumban október 12-én kerül kereskedelmi forgalomba.
November 9-én jelenik meg Robbie Williams várva-várt új stúdióalbuma. Felvezetése a Bodies című dal, mely kislemez formátumban október 12-én kerül kereskedelmi forgalomba.
A nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb bandája 2009 szeptemberében ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. A Karthago az egyetlen olyan rock-zenekar Magyarországon, akik a mai napig változatlan felállásban játszanak.
A jubileum méltó megünneplésére az együttes egy összetett projekttel készül.
"Egy zenekar még tud karmester nélkül zenélni, de egy karmester nem tud zenekar nélkül muzsikálni" - vallja Fischer Ádám Kossuth-díjas karmester, aki szeptember 9-én lesz hatvan éves.
2010. szeptember 8-ára a U2 koncertszervezője, a Live Nation lefoglalta a Puskás Ferenc stadiont - minden jel szerint azért, hogy U2-koncertet tartsanak Közép-Európa nagy örömére.
Budapesten, a Petőfi Csarnokban ad koncertet december 13-án az Air. Addigra meg is jelenik a francia elektronikus zene zászlóvivőinek új albuma, a Love 2, így új élményekkel felvértezve mehetünk az élő előadásra.
Legyetek Ti Észak-Borsod legjobb amatőr rockzenekara! - ezzel a mottóval hirdette meg a kazincbarcikai Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ újra a Rock Párbaj elnevezésű akcióját.
Betiltotta a török médiafelügyelet a Love Sex Magic című zenés videót, amelyen Justin Timberlake és Ciara duettet ad elő; a hatóság szerint a klip túlságosan erotikus.
Dunaújvárosban, ahogy Ákos mondani szokta, Budapesthez gyanúsan közel volt a 40+1 hangversenysorozat turnétemetése.
A hatvan éve, 1949. szeptember 8-án elhunyt Richard Strauss nevét kevesebben ismerik, mint legnépszerűbb művének bombasztikus nyitóakkordjait: az Imígyen szóla Zarathustra című szimfonikus költeménye csendült fel például Stanley Kubrick 2001 Űrodüsszeia című filmjében.
Októberben jelenik meg Robbie Williams új single-je, mely a november 9-én esedékes friss nagylemez, a Reality Killed The Video Star előfutára. A hosszabb szünet után visszatérő világsztár személyesen vitte be és játszotta le a kislemezt a brit Radio 1 stúdiójában.
Budapesten, a Petőfi Csarnokban lép fel december 13-án az Air; a francia elektronikus zene legfontosabb csapatának új albuma, a Love 2 már októberben megjelenik.
Még meg sem jelent első CD-je, máris listavezető Susan Boyle. A november 23-ra várható lemezre a megjelenési dátum bejelentése után alig néhány óra alatt több tízezer megrendelés futott be.