Habár imázsa szerint ő a világ egyik legkeményebb figurája, van olyan, amitől még az amerikai gettók egyik leghíresebb fia is fél, ez pedig - nem túl heroikus módon - az üzleti kudarc.
Habár imázsa szerint ő a világ egyik legkeményebb figurája, van olyan, amitől még az amerikai gettók egyik leghíresebb fia is fél, ez pedig - nem túl heroikus módon - az üzleti kudarc.
Madonnának a diszkrimináció-ellenes megnyilatkozása miatti kifütyülése megerősítette, hogy a romániai társadalom többségének nem tetszik, ha a képébe mondják az igazat - írta hétfői számában a Ziua című napilap.
Immár 10. alkalommal rendezik meg a Fehérvári Zenei Napokat, ahol a hazai könnyűzenei élet meghatározó alakjaival lehet majd találkozni.
Ismét kinyitja a brit rendőrség Brian Jones néhai Rolling Stones-alapító gitáros éppen negyven évvel ezelőtti halálának vizsgálati aktáját, mivel új adatokhoz jutott a máig tisztázatlan hátterű tragédiáról.
Megdöntötte a brit slágerlisták korrekordját Vera Lynn énekesnő, aki fél évszázad után, 92 évesen került fel ismét a húszas toplistára. Dame Vera annak idején a legnagyobb brit énekes sztár volt, és még az ötvenes években is folyamatosan szerepeltek dalai a slágerlistákon.
Látogatók ezrei hallgathattak klasszikus és folklórzenét, élvezhették a blues-, jazz- és rockkoncertek sokszínű dallamait, ismerkedhettek akézművesek, táncművészek, fazekasok mesterségbeli tudásával a hétvégén immár nyolcadik alkalommal megrendezett Bonchidai Kastélynapokon.
Mindössze 36 éves korában hagyta itt családját, barátait és rajongóit egy újabb amerikai sztármuzsikus. A halál tragikus és hirtelen, de korántsem váratlan: ha valaki éveken keresztül harcol a drogokkal és az alkohollal, az szinte borítékolhatóan alulmarad.
A Hammond orgona szerelmesei nem panaszkodhatnak idén, hiszen Jon Lord után a másik nagy tanítómester, Ken Hensley is meglátogatja hazánkat. A Uriah Heep legendás volt billentyűse nem először lép magyarországi színpadra az A38 Hajón.
A tavalyinál 4 ezerrel többen, közel 62 ezren pörögtek a Tisza-parton, a legnagyobb nyárzáró bulin, a Szegedi Ifjúsági Napokon. A fesztivál közönsége már az egész fesztiválon re:pohárból sörözhetett, a környezetvédelmi miniszter átadta a Zöld Fesztivál díjat, mindenki boldogan fesztiválozott, a helyi önkormányzat jegyzője pedig elnémíttatta a zenét a zárónap éjszakáján.
Az a szomorú és sajnálatos helyzet, hogy habár tényleg rengeteg minden múlik rajtuk, nem a névhasználati jogokon áll vagy bukik, működőképes-e valami vagy sem.
Páratlan veszteség ért bennünket. Fél évszázados életmű végére került fájdalmas pont vasárnap reggel. A 82 éves Szekeres Ferenc korszakos művész volt.
Trombitaművészek versenyeznek Haydn halálának 200. évfordulójának évében a Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyen. Az elődöntőket szeptember 11-én és 12-én tartják a Zeneakadémián.