Vasárnap kezdődik a Presidance Company Hungaryth című táncshow-jával Székesfehérvár hagyományos nyári zenei fesztiválja, a Musica Regia.
Vasárnap kezdődik a Presidance Company Hungaryth című táncshow-jával Székesfehérvár hagyományos nyári zenei fesztiválja, a Musica Regia.
Több mint ezer rendőr teljesít szolgálatot az idei, 17. alkalommal megrendezett Sziget fesztiválon; a rendfenntartást emellett 1.200 biztonsági őr, valamint több száz jegyellenőr és belső irányító segíti - jelentette be Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány és Gerendai Károly, a fesztivál ügyvezetője pénteken Budapesten.
Életének 67. évében, hosszan tartó, súlyos betegséget követően elhunyt Cseh Tamás Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész. Pályafutása során több mint 1200 dalt írt.
Mintegy négymillió példányt adtak el Michael Jackson lemezeiből az Egyesült Államokban a popsztár június 25-i halála óta a Nielsen SoundScan információs rendszer adatai szerint, amelyet a Variety magazin ismertetett csütörtökön.
A Nulladik napon a magyar jazz ünnepével indul a Sziget rendkívül szines jazz felhozatala, ahol a hazai élvonal mellett a Miles Davis egykori zenésztársai is színpadra lépnek.
Madonna lemondta a szlovén fővárosba, Ljubljanába augusztus 20-ra meghirdetett koncertjét - jelentették be pénteken. A szlovén média szerint a koncert elmaradásának fő oka az, hogy nem fogynak elég jól a jegyek, a szervezők azonban ezt cáfolták.
Nyereséges lehet az idei Sziget fesztivál a rendezvényt szervező cég ügyvezetője szerint, azonban Gerendai Károly "az új vírus körüli hisztéria" és az újfajta, félárú napijegyek miatt még nem teljesen optimista.
Négyszáz személyes tárgyát bocsátja árverésre jótékonysági célból Barbra Streisand. Ha már lemezekkel nem tud villogni.
Helikopterrel szállították kórházba az Aerosmith énekesét, Steven Tylert, aki egy dél-dakotai koncert során leesett a színpadról.
Megegyezés született arról, hogy film készül a tervezett Michael Jackson-koncertsorozat próbáin rögzített felvételekből; a Columbia Pictures és a koncertszervező AEG Live közötti egyezséget bírósági döntés véglegesíti.
Az I. világháború utolsó brit veteránja, a 111 évesen elhunyt Harry Patch előtt tiszteleg új számával a Radiohead.
Már Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök közbenjárását is kérte Madonna lengyelországi koncertjének megakadályozására a Pro Polonia nevű ultrakonzervatív szervezet.