A Daily Telegraph értesülései szerint Victoria Beckham beleunt a vásárlásba, és dolgozni fog. Az American Idolban lesz zsűritag.
A Daily Telegraph értesülései szerint Victoria Beckham beleunt a vásárlásba, és dolgozni fog. Az American Idolban lesz zsűritag.
Lemezlovas lesz a "Barcelona Summer Week" elnevezésű könnyűzenei fesztiválon Jaime Alguersuari, a Forma-1-es gyorsasági világbajnokság újonca.
Megjelent a budapesti The Idoru harmadik teljes nagylemeze, a Face The Light. A hardcore/punk közegből érkezett, ám mára dallamos, slágeres rockzenében utazó zenekar alapító gitárosával és vezetőjével, Szalkai Tiborral beszélgettünk a közeljövőben esedékes tagcserékről és sok más egyébről.
A rock and roll a tiszteletlenségről beszél, főleg tisztelettel. Volt idő, amikor harminc fölött nem bíztak senkiben, de ez már több mint harminc éve volt.
George Harrison sosem volt főnök a Beatlesben, viszont csak a legnagyobb főnöknek, Istennek fogadta el az utasításait. Nemrég jelent meg a fickós Let It Roll című válogatáslemeze.
Úgy tűnik, vége a minden képzeletet felülmúlóan kínos variálásnak: a Live Nation közleménye szerint véglegesen eldőlt, hogy Madonna az eredetileg tervezett helyszínen, a Kincsem Parkban koncertezik augusztus 22-én.
Kísérleti zenés színházi produkciónak ad helyet az A38 Hajó: a hetvenes évek amerikai újhullámának egyik legfontosabb zenekara, a Pere Ubu és annak egzaltált frontembere, David Thomas mutatja be új művét, az Alfred Jarry Übü királyából készített sajátos musicalt október 12-én.
Kilenc-kilenc jelölést kapott Beyoncé és Lady Gaga az MTV Video Music Awards idei díjaira, és a tavalyi nagy visszatérő, Britney Spears sem panaszkodhat hét jelölésével.
Hatásosnak bizonyul az illegális letöltések elleni szigorú svéd szabályozás, amelynek áprilisi bevezetése óta a skandináv országban közel 30 százalékkal esett vissza az internetes adatforgalom.
Madonna vasárnapi koncertjének hangereje a szentpétervári Palota-téren elérte a 106,4 decibelt, és az Ermitázsban zárt ablakok mellett a 80 decibelt, vagyis súrolta a világ egyik leggazdagabb múzeumában még megengedett felső határértéket.
Egerben járva fedeztünk fel egy plakátot, mely szerint 2009. augusztus 6-án a Mobilmánia produkcióban énekelni fog Tunyogi Péter. Mint az közismert, Tunyogi Péter 2008. november 1-én egy koncert előtt összeesett, fejsérülést szenvedett, majd november 9-én elhunyt.
A vaskohászati üzem területén pop, rock és elektro beat: Miskolcon, egészen pontosan a diósgyőri kohászat gyárkapuin belül csütörtöktől szombatig harmadik alkalommal rendezik meg a Gyár Fesztivált.
Búcsúturnéja közepén kimerültség miatt kórházban ápolták Johnny Hallyday francia énekeslegendát, a közönség kedvence azonban hétfőn már elhagyhatta a kórházat.